Kemény túra, csodálatos látnivaló: a kőbe zárt kolostor

Barangolni a zöld végtelenben, majd felsétálni az ősi építményhez – nos, ez minden természetkedvelő bakancslistáján szerepelhet.

Csodálatos hegyek és völgyek között, zöld erdők ölelésében fekszik Törökország északkeleti részén az Altindera Nemzeti Park. A közeli Trabzon a történelem kedvelőinek a Trapezunti Császárság székvárosaként, a futball szerelmeseinek pedig a 2022-es török bajnok, az ősszel a Ferencvárossal egy Európa-liga-csoportba került Trabzonspor kapcsán lehet ismerős. Arról nincs hírünk, hogy a Törökországba is elutazó zöld-fehér szurkolók túráztak volna a nemzeti parkban, ám az biztos, hogy a jókora távolság dacára a magyarok körében is népszerű a helyszín, elsősorban persze a különleges Sümela kolostor.

Mintha végeláthatatlan sziklafalba zárták volna be a Sümela kolostort, úgy néz ki ez az ősi építmény. Időszámításunk szerint 386 körül alapítottak a bizánciak, regényes környezetben, mintegy 1200 méteres magasságban fekszik, története során többször lerombolták, majd helyreállították, mostani formáját a 13. században nyerte el. A parkolótól hosszabb sétával közelíthető meg, míg a túrázók jelentős része órákig barangol a nemzeti parkban, mielőtt nekivág a kaptatónak.

A sziklaomlások miatt 2015-ben lezárták a Sümela kolostort a látogatók elől, de néhány évvel később újra megnyitották, így aki Törökországban a nyüzsgő nagyvárosok vagy a csábító tengerpart után másféle kikapcsolódásra vágyik, annak kiváló úti cél lehet.

A monostorok, kolostorok jelentős része rendkívül nehezen megközelíthető helyekre épült. Görögország egyik legismertebb látványossága a Meteorák: a hatalmas sziklákon több mint húsz kolostor épült, és sokáig csak létrákon lehetett elérni őket.

Jóval távolabb, Mianmarban (az egykori Burmában) 225 méter magas vulkanikus hegycsúcson található a Taung Kalat kolostor, amelyet 777 lépcsőfokot leküzdve lehet elérni.

Aki kicsit közelebb, például az olasz tengerparton túrázna egyet a következő hónapokban, annak ajánljuk ezt a 48 lenyűgöző túraútvonalat.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.