Ötévesen teljesítette az Appalachian Trailt

Az Egyesült Államok ikonikus, 3500 kilométer hosszú teljesítménytúráját 209 nap alatt teljesítette a Sutton család, amelynek legfiatalabb tagja még óvodáskorú.

Több mint fél év kellett hozzá, de megérte, a Lynchburg településről származó Sutton család 209 nap alatt végigjárta a 3500 kilométer hosszú Appalachian Trailt. A família augusztus 12-én érkezett vissza otthonába a nagy kalandról, amelyről valószínűleg generációkon át mesélhetnek, és amelynek az 5 éves Harvey, Josh és Cassie Sutton kisfia is részese volt – az Appalachian Trail Museum nyilvántartása szerint egyike a legfiatalabb teljesítőknek a patinás teljesítménytúrán.

„Nagyon kimerültünk, de nagyon boldogok vagyunk – idézi az édesanyát, Cassie Suttont a wsls.com oldala. – Nehéz, kemény túrát teljesítettünk. Sírtam, amikor a végére értünk.

Mindannyian egymás nyakába borultunk, és kiabáltunk a boldogságtól.”

A család a portál írása alapján tudatosan 10 és 20 mérföld (16 és 32 kilométer) között tervezte meg a napi túramennyiséget, voltak olyan alkalmak, amikor egy heti élelmet kellett cipelniük a hátukon. Az inspirációt a nem mindennapi próbatételhez elmondásuk szerint egy könyv adta, méghozzá éppen Harvey születésekor. A tervezés folyamata éveket vett igénybe, idén január 13-án a háromtagú família végre útnak indult, és augusztusra befejezte a túrát.

„Elképesztő, hogy a túránk kezdetekor harminc Youtube-feliratkozónk volt, és ez a szám mára hétezer fölé emelkedett – mondta Josh Sutton. – Idővel egyre többen megismertek minket az útvonalon. Előfordult, hogy bementünk egy zöldségeshez, és megállítottak fényképet kérni tőlünk. Harvey először furcsállta, de idővel hozzászokott a felhajtáshoz.”

Az Appalachian Trail teljesítése életre szóló élmény, és ezt a családfő is így gondolja, esze ágában sincs újra az elejétől nekivágni az útnak. Azt azonban nem zárta ki, hogy fia, aki nagyon élvezte a trailt, felnőttként ismét belevág.

„Számomra az Appalachian Trail bejárása egyszeri és megismételhetetlen alkalom – folytatta Josh Sutton. – Harvey nevében azonban nem beszélhetek. Nem tartom kizártnak, hogy egyszer újra nekivág és megcsinálja. Kérdezzék meg pár év múlva!”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.