Szakadékba zuhant egy anya és gyermeke

Az Egyesült Államokban, a Multnomah Falls vízesés környékén túrázott egy anya, amikor látta, hogy kisgyermeke megcsúszott. Utánakapott, mindketten harminc métert zuhantak, ám csodával határos módon túlélték a balesetet.

Minden szülő rémálmát élte át egy amerikai anyuka, amikor kisgyermekével a népszerű Multnomah Falls vízeséshez túrázott. A meredek terepen kétéves csemetéje megcsúszott, mire ő utánavetette magát, és mindketten egy 30 méteres szakadékba zuhantak.

„Mindketten öntudatuknál voltak, egyikük sem szenvedett életveszélyes sérülést, amikor rájuk találtunk – mesélte az nbcnews.com oldalának Chris Liedle, a környéken illetékes Multnomah megyei seriffhivatal szóvivője. – Szerencséjükre az eset sűrűn látogatott útvonalon történt, több túrázó látta, mi történt, és azonnal a segítségükre siettek. A kirándulók között volt sürgősségin dolgozó orvos is, ő látta el a sérüléseiket, amíg a mentőcsapatok megérkeztek, és kórházba szállították őket. A segélykérő bejelentések arról szóltak, hogy a zuhanás tizenöt méterről történt, de a helyszínt megvizsgálva inkább ennek a duplája a reális.”


A helyszínen tartózkodók beszámolója alapján a balesetet szenvedő anyuka a vízesés felett átívelő hídnál csúszott meg, és zuhant lefelé, a FOX13 csatorna műsora megszólaltatta azt a férfit, aki önfeláldozóan egyből a mentésükre sietett.

„Amint megláttam, mi történik, átugrottam a híd korlátján, és megkerestem őket – nyilatkozta Shane Roundy. – Amikor rájuk találtam, mondtam Katie-nek, hogy hozok segítséget, erre azt válaszolta, hogy előbb segítsek biztonságba helyezni a gyermekét. Hatalmas kő esett le a szívemről, amikor hallottam az orvosoktól, hogy mindketten rendben lesznek.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Több mint százezren sportoltak a Mozgás éjszakáján
Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.