Nagyon kemény volt a Kazinczy 200?
Meglehetősen – mondta Szilágyi Gyula. – Az ilyesfajta teljesítménytúrákat jó kis terepre szokták szervezni, ráadásul ez párosult a valamivel több mint kétszáz kilométerrel. A füzéri csomópont nagyszerűnek bizonyult, volt fürdési és alvási lehetőség, ráadásul rendre meleg étellel vártak minket.
Az időjárással is szerencsénk volt, az ilyenkor szokásoshoz képest egyáltalán nem volt nagy meleg.
A szél sokat javított a helyzeten, a két nap alatt egyszer volt ingerenciám közkúton felfrissülni. Természetesen a jelentős nehézségek mellett akadtak bőven pozitívumok, az egyik, hogy csodálatos tájakon járhattam. Alapvetően egyedül haladtam, de szinte mindig mellém szegődött valaki, vagy én csapódtam más mellé, társaságban gyorsabban ment az idő. Az elején egy tapasztalt túrázóval haladtam, sok mindent mesélt a Kazinczy 200-ról, beszélt a négy szakaszról és arról, hogy mire érdemes figyelni.
Az időeredményével elégedett?
Maximálisan. Tavaly megpróbáltam már a Kazinczy 200-at, de akkor sajnos harmincnyolc kilométernél ki kellett szállnom. Éppen ezért ezúttal a teljesítés volt az elsődleges célom, aztán menet közben ugrott be az, hogy jó lenne negyvennyolc órán belül beérni. Két dolognak köszönhető, hogy ennyivel korábban összejött: egyrészt kevesebbet aludtam, mint ahogy azt előzetesen terveztem, másrészt a negyedik szakasz jóval gyorsabban ment a vártnál.
A közösségi oldalán azt írta, hogy „négyszer evett meg és köpött ki ez a kétszáz kilométer”. Mire utalt ezzel?
Ezzel a négy szakaszra utaltam. Azt szoktuk mondani, aki az ultrafutásban nem bírja a monotonitást, annak az a jó taktika, hogy bontsa kisebb szakaszokra a távot és azokra koncentráljon. Ez itt maximálisan megvolt, átlagosan négyszer nagyjából ötven kilométernyi szakaszt kellett egymás után teljesíteni. Mind a négy etapnak megvoltak a maga kínjai, de kis felfrissülés után rendre nekiestem a következőnek. Az alvás? Az elképzelésem az volt, hogy fél távnál alszom, de nem így lett. Minden szakasz után figyeltem a szervezetem jelzéseire, csak azt tettem, amit szükségesnek tartottam. Ha éhes voltam, ettem, ha fáradt voltam, pihentem, ha pedig már nem éreztem komfortosan magam, megfürödtem. Nyilván az első kör után még nem volt semmiféle probléma, a másodikat követően terveztem a pihenést, de nem kívántam, így egy kis evés után mentem is tovább. A harmadik etapot követően már igényem volt a fürdésre és az alvásra.
Három óra alvás volt betervezve, de negyven perc után kipattant a szemem, s nem akartam húzni az időt, mentem is tovább a negyedik, utolsó szakaszra.
Sőt, a hallott és látott élményekre is kitért bejegyzésében.
Ez érdekes téma. A negyedik szakaszon hallótávolságon belül volt két másik túrázó, végig hallottam, hogy beszélgetnek. Aztán egyszer csak eltávolodtak tőlem, de még akkor is hallottam hangfoszlányokat, érdekes volt így haladni az utolsó tíz-egynéhány kilométeren. Aztán a másik dolog. Sokszor hallottam már róla, de még sosem tapasztaltam a hallucinációt, most ebben is volt részem. Az utolsó etapon a messzeségben, az út mellett asztalt és székeket véltem látni, akárcsak a Balatonnál lévő kerékpárutak mellett. Ahogy közeledtem, szép fokozatosan tűnt el minden, és csak a fák maradtak. Később távoli fényeket, ismét padot, székeket láttam, azt hittem, frissítőponthoz közeledek, meg is örültem neki. Ahogy közeledtem, ismét úgy tűnt el mindent fokozatosan, a végére hat darab fa maradt… Elképesztő és szürreális volt az élmény.
Milyen kihívást tűzött ki maga elé a közeljövőre?
Nemsokára elkezdem az Országos Kékkört, hétvégente, ahogy van időm, szeretném bejárni Magyarország legszebb részeit.
