Az angolok reménye az erő

Az angol válogatott legutóbb 2006-ban jutott el a negyeddöntőig világbajnokságon. Akkor Ecuadort győzte le 1–0-ra, kedden Kolumbiát kellene búcsúztatnia.

A belgák ellen 1–0-ra elveszített csoportmérkőzésen az angolok legtöbb kulcsembere pihenőt kapott, azóta a játékosok gőzerővel készülnek Szentpéterváron, a repinói bázison a kedd esti sorsdöntő találkozóra. Talán nem túlzás, hogy rég nem látott lehetőség előtt áll a válogatott, amely továbbjutás esetén Svédországgal vagy Svájccal játszhat az elődöntőbe jutásért.

„A legfontosabb, hogy fizikailag tökéletes állapotban várjuk a Kolumbia elleni mérkőzést”

– mondta Gareth Southgate szövetségi kapitány, akire nyilván óriási teher nehezedik a sorsdöntő nyolcaddöntő előtt, ám a legkevésbé sem zavarja. Inkább a munkára koncentrál, mivel ő is tudatában van annak, hogy a modern futballban mekkora szerepe van a megfelelő erőnlétnek.

Egybehangzó beszámolók szerint a válogatott az elmúlt napok jelentős részét az edzőteremben töltötte: a súlyzók és a medicinlabdák emelgetése, valamint a szobakerékpározás mellett – a képek tanúsága szerint – regeneráció gyanánt az úszás is belefért a napi penzumba.

Ha minden igaz, a kisebb izomsérülése miatt az utóbbi két mérkőzést kihagyó Dele Alli is visszatérhet, és a keddi meccsen ismét pályára lép a Belgium ellen pihentetett gólkirályjelölt, Harry Kane. A csapat vasárnap tartja utolsó szentpétervári edzését, majd Volgográdba utazik, ahol reményei szerint továbbjutást fog ünnepelni.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szilvaszedés közben napszúrást kapott, majd győzelmet aratott az Öreg-Bakonyon
Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé
Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó
Elkésett, hét perccel később rajtolt, de nem bánja, így lett izgalmas az üldözés!

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.