Több mint hullám: világcsúcs a szörfösök Everestjén

Vannak hullámok, és vannak hegyek, a brazil Rodrigo Koxa viszont a kettő ötvözetével találkozott a portugál partoknál, és ha már ott volt, szörfözött egyet rajta. Világrekord lett belőle.

Hivatalos világcsúcsot állított fel a híres-hírhedt portugáliai Nazaré-kanyonban a 38 éves brazil Rodrigo Koxa, amikor tavaly november 8-án egy 80 láb, azaz mintegy 25 méter magas hullámot lovagolt meg, amiért április 28-én megkapta a Szörf Világliga rangos Óriáshullám-díját Dél-Kaliforniában.

Ez volt a legnagyobb hullám, amelyen valaha szörföztek. A korábbi rekord 78 láb volt (mintegy hatvan centivel kisebb), amely Garrett McNamara nevéhez fűződik még 2011-ből, és amelyet ugyanezen a partszakaszon állított fel. Azóta egyébként már többen állították, hogy megdöntötték Koxa csúcsát, ám a brazil hullámlovaglása az első, amelyet felvételek is bizonyítanak. Íme:

Az évente átadott díjjal egyébként 25 ezer dollár (6.5 millió forint) is járt, amelyet nemcsak szörfös kaphat meg, hanem bárki, aki – akár kajakkal, akár jet skivel – az adott évben a legnagyobb hullámot lovagolja meg sikeresen.

És hogy lássuk, óriáshullámokon szörfözni mennyire veszélyes sport, és hogy a Nazaré-törés nemcsak csodálatos, hanem veszélyes helyszín is, díjazták a brit Andrew Cottont is. Ő tavaly novemberben ugyanazon a napon és ugyanott bukott hatalmasat az egyik hullámon, ahol Koxa rekordot döntött, ám a visszacsapódó hatalmas víztömeg rázúdult, és súlyos balesetet szenvedett.

Eltörte a hátát, de kimentették, kórházba szállították, és csodával határos módon nemcsak gyorsan rendbe jött, de hónapokkal később már újra szörfdeszkán állt. A felvételeken jól látszik, hogy a szörfösöket ilyenkor jet skivel kísérik, hogy azonnal ki tudják őket menteni a vízből.

These might interest you

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó
Elkésett, hét perccel később rajtolt, de nem bánja, így lett izgalmas az üldözés!
Így tartsuk karban a kerékpárunkat
A tűzjelző miatt megborult az alvása, de ez nem látszott a teljesítményén

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.