25 ország versenyzőjét várják a magyarországi jet-ski Eb-futamra

Július 31. és augusztus 3. között Győr-Győrzámoly ad otthont a jet-ski Európa-bajnokság idei harmadik állomásának.

A felnőtt jet-ski Eb-futammal párhuzamosan junior világbajnoki futamot is rendeznek Magyarországon július 31. és augusztus 3. között, így a sportág világklasszisai érkeznek hazánkba több korosztályban is – derül ki a hazai szövetség tájékoztatásából. A négyrészes Eb-sorozat korábbi versenyeit Lengyelországban és Portugáliában rendezték, a zárófordulóra a magyar futamot követően Franciaországban kerül sor.

Hatalmas eredmény, hogy Győr immár másodszor lehet házigazdája egy ilyen rangos nemzetközi eseménynek – idézi az MTI a magyarországi verseny kapcsán Várkonyi Bálintot, a Magyar Jet-Ski Szövetség főtitkárát. – A tavalyi rendezés nagy nemzetközi elismerést váltott ki: a versenyzők és a nemzetközi küldöttek egyaránt kiemelkedőnek értékelték a pályát és a körülményeket.”

A verseny különlegessége, hogy a megnyitóra ismét Győr belvárosában, a Mosoni-Duna vízfelületén kerül sor. A látványos freestyle-bemutató ezúttal is fesztiválprogram keretében zajlik, a Radó-sziget vízi színpadán.

A program a sportág sokszínűségét mutatja be: lesznek álló (ski) és ülő (runabout) kategóriák, női és junior futamok, valamint a leglátványosabb trükköket felvonultató freestyle-versenyek. A felnőttmezőnyben várhatóan 25 ország sportolói versenyeznek, magyar részről többek között Kasza György, Jászai Csongor és Bohuslav Marvin is szerepelhet a nevezettek között. A főtitkár jelezte, a végleges nemzeti keret kihirdetésére július 19-én kerül sor.

A fotók a júniusi ob-futamon készültek (Forrás: facebook.com/magyarjetski)

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Városi futás vs. terepfutás – milyen cipőt válasszon?
25 ország versenyzőjét várják a magyarországi jet-ski Eb-futamra
Huszonnégy órán keresztül hullámvölgyben volt, de kimászott, s győzött a nők között
Félt, hogy elsodorja egy autó, de a vártnál jobb idővel teljesítette a privát UTT-t
Átvette nemzetközi díját a magyar maratoni úszó

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.