Hétvégén Zöldszalag regatta

Augusztus 20. és 23. között már a kilencedik versenyt rendezik meg elektromos hajók számára Balatonkenesén, amelynek kikötőjébe évről évre egyre több és egyre többfajta hajó érkezik.

Eddig már több mint harminc csapat jelezte részvételi szándékát a 9. Zöldszalag regattán, az elektromos hajók versenyén. Rajt augusztus 21-én délben, egy órával a kormányosi értekezlet után, a verseny 18 órakor zárul, utána élőzenés buli következik. Másnap délben rajtol az ügyességi verseny, amely után eredményhirdetés, majd gálavacsora színesíti a programot. Sőt a verseny előestéjén jazzkoncert, vízjáték és lángshow is emeli az esemény színvonalát.

A Zöldszalag regatta lényege, hogy a hajósok a rendezőktől kapott elektronikus vagy nyomtatott térkép segítségével keresik meg a különböző tájékozódási pontokat. Nehezítés, hogy némely ellenőrző pont a szárazföldön lesz. A versenyre bárki nevezhet, aki elektromos hajóval rendelkezik, az eredményeket pedig külön osztályokba sorolva (méret és akkumulátorkapacitás szerint) értékelik. Nevezni augusztus 20-án 17 órától, illetve másnap 9.30-tól lehet a helyszínen, a balatonkenesei Főnix tér 3. szám alatt található Balatonfői Yacht Clubban, vagy előzetesen a megadott elérhetőségeken.

 

Mi is az a Zöldszalag regatta?

Először 2012-ben rendezte meg az ötletgazda Balatonfői Yacht Club vezetősége. Az első rendezvényen a balatoni e-flotta majd’ harmada rajthoz állt, vagyis arányait tekintve ez azt jelenti, mintha a Kékszalagon több mint háromezer vitorlás indulna! A verseny 2012 óta évről évre több résztvevőt vonz, mert egyben az elektromos hajópark látványos seregszemléje is. A környezetbarát elektromos technológia fejlődése, az egyre korszerűbb és nagyobb teljesítményű hajók megjelenése miatt a rendezők évről évre kénytelenek mind több kategóriában értékelni a versenyzőket annak érdekében, hogy minden csapat nagyjából egyforma eséllyel rajtolhasson. A csillagtúra jellegű futam egyszerre teszi próbára a csapatok navigációs képességét és ügyességét, illetve a hajók akkumulátorpakkját és hajtásláncát.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.