Vigyük a gyerekeket is!

Itt a jó idő, az apukák-anyukák egyre gyakrabban viszik csemetéjüket is magukkal a szabadba. A horgászok sem kivételek ez alól, ezúttal azt néztük meg, milyen engedélyre van szükségük a gyerekeknek.

ENGEDÉLY

Máris egy jó hír! A gyermek horgászengedély kiváltása nem kötött horgászvizsgához, vagy egyesületi tagsághoz, így kiváltása egyszerű, mint az egyszer egy… Besétálunk egy engedélyt forgalmazó horgászboltba, vagy egy horgászegyesületbe, és kiválthatjuk gyermekünknek a horgászengedélyét. Ezt követően már jöhet is velünk horgászni a csemete.

KI A HORGÁSZGYEREK?

A horgászatban az számít gyereknek, azaz válthatja ki az engedélyt, aki harmadik életévét betöltötte, de az adott év december 31-ig nem tölti be a tizenötödik életévét. Magyarországon a horgász utánpótlás támogatása érdekében jelentős kedvezménnyel teszik lehetővé a gyermekek horgászatát, és mindösszesen a fogási naplót kell kifizetnünk – ez 200 forint, ami valljuk be, nem jelentős összeg.

HÁNY BOTTAL LEHET?

Az engedélyt kiváltó gyerekekre ugyanaz érvényes, mint a felnőtt horgászokra. Azaz az adott vízterületre vonatkozó érvényes területi jegy birtokában jogosultak a horgászatra Magyarország horgászvizein. A legnagyobb különbség, hogy a gyerekek nem kettő, hanem egy bottal, botonként egy darab, maximum három ágú horoggal horgászhatnak. Fontos, hogy a megtartható zsákmány mennyisége is korlátozva van számukra (tavanként, folyónként különbözik), és ne feledjük, hogy a gyermekek számára is kötelező a fogási napló vezetése!

FŐ A TÜRELEM

A horgászat gyermekkel nem mindig egyszerű. Legyünk velük nagyon türelmesek, és a századik alkalommal is mosolyogva, angyalképet vágva gubancoljuk ki az összetekeredett zsinórt. Csodálatos tevékenység a pecázás, ha a csemeténk fejébe vette, segítsük őt ebben. Fontos tudni, hogy a gyermekek csak felnőtt felügyelete mellett horgászhatnak, azaz még véletlenül se hagyjuk őket egyedül a vízparton.

These might interest you

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szilvaszedés közben napszúrást kapott, majd győzelmet aratott az Öreg-Bakonyon
Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé
Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó
Elkésett, hét perccel később rajtolt, de nem bánja, így lett izgalmas az üldözés!

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.