Így védd meg a lábad egészségét!

A kellemetlen sérüléseket többek között akkor kerülhetjük el, ha kellően betörjük a cipőnket, túrazoknit viselünk, valamint fokozatos terhelésnek tesszük ki a lábunkat.

Minden túrázó réme a vízhólyag. Bármennyit is gyalogolunk, ha nem figyelünk kellően a felszerelés kiválasztásakor, ha nem teszünk meg néhány óvintézkedést, a kellemes erdei séta egy idő után rémálommá válhat. Ez esetben a természet csodái helyett már semmi másra sem tudunk összpontosítani, csak az állandó fájdalomra, és hogy mikor érünk végre haza. Hogy ezt elkerüljük, az alábbiakra érdemes tekintettel lenni.

Törjük be a cipőt! Alapszabály, hogy újonnan vásárolt cipőben ne veselkedjünk neki nagyobb túrának. Mert bármilyen kényelmes volt is a boltban, amikor felpróbáltuk, a hosszú-hosszú kilométerek jelentősebb megpróbáltatásnak teszik ki lábunkat. Épp ezért járassuk be a lábbelinket, mielőtt nagyobb útra indulunk. Kisebb séták közben a cipő szépen idomul a lábfejünkhöz, így számos későbbi problémának elébe mehetünk.

Vegyünk túrazoknit! Sportboltokban, túraboltokban rengeteg kifejezetten túrázáshoz ajánlott zoknit találhatunk. Igyekezzünk olyat választani, amelynek a talpa párnázott, lábfejrésze könnyített, a sarokrésze pedig megerősített. Kerüljük a műszálas anyagot és a pamutot, inkább gyapjú és poliészter keverékét válasszuk. Ha nincs túrazoknink, két vékonyabb hagyományos zoknit is egymásra húzhatunk. Ezzel a trükkel elérhetjük, hogy kevésbé dörzsölődik a bőrünk, és csökken a vízhólyagok kialakulásának az esélye.

Használjunk krémet, szalagot! Nem kötelező, de hosszú távon kifizetődő, ezért érdemes a lábunkat hidratáló krémmel kenni. Főként nehezebb túrák előtt, az indulás előtt néhány nappal használjunk zsírosabb, sűrűbb krémet. Ezzel felkészíthetjük a bőrt a fokozott igénybevételre. Hasonló hatást érhetünk el azzal is, ha elasztikus öntapadó szalagokkal leragasztjuk az érzékenyebb helyeket, például a sarkainkat, és a lábfej egyéb részeit, ahol szükségesnek érezzük. Fontos, hogy a szalag kellően puha legyen, mert ha durva, kidörzsölheti a bőrt. Felragasztásnál figyeljünk arra, hogy a lehető legjobban simítsuk el, s ne gyűrődjön.

Ápoljuk a körmeinket! Természetesen nem kell minden túrázónak pedikűröshöz járnia. Arra azonban érdemes figyelni, hogy a túrák előtt néhány nappal vágjuk le a körmeinket. Ha ezt elmulasztjuk, a nagyra nőtt köröm akár vérző sebet is ejthet a lábujjainkon. Hogyha rendszeresen problémánk lenne a körmeinkkel, esetleg benövéssel küszködünk, forduljunk szakorvoshoz. A probléma megelőzésében segít, ha a hétköznapok során is kerüljük a túlságosan szűk orrú cipőket, amelyek egymáshoz préselik a lábujjakat.

„A túrazokni a legfontosabb – állítja a több mint húsz éve rendszeresen teljesítménytúrákon résztvevő Hevér Gábor, a Teljesítménytúrázók Társaságának bizottsági tagja. – A krém, a leragasztás egyénfüggő, mindenkinek magának kell rájönnie, hogy mi a megfelelő. A lábfej mellett érdemes a lábhajlatra is figyelni, mert az ugyancsak kidörzsölődhet. Nagyon fontos a jó cipő. Mindenképp érdemes olyat választani, amelynek vastag a talpa. A talpbetét ugyanakkor legyen megfelelően puha. A mintázat mindegy, a lényeg, hogy ne csússzon.

Sziklás, magashegységi terepen a túrabakancs a nyerő. Hazai terepen azonban bőven elegendő a túracipő is, amely sokkal kényelmesebb, és könnyebb benne haladni.

A lábproblémákat úgy is könnyen megelőzhetjük, ha egy-egy nagyobb túra előtt sok kisebb túrát teljesítünk, így a lábunk és a szervezetünk is sokkal jobban bírja majd a fokozottabb terhelést.”

(Megjelent a Teljesítménytúrázás magazinban, 2017-ben.)

Nedves zoknival járó kínok

Előfordulhat, hogy minden óvintézkedés és előkészület ellenére vízhólyag keletkezik a lábunkon. Mit tegyünk ilyenkor? Ha még csak érezzük, hogy kialakulhat, és nincs hólyag, de már piros a bőr, akkor ragasszuk le a lábunkat az érintett helyen. Sokat segíthet az is, ha a pihenők közben levesszük a cipőnket, valamint a zokninkat, és megmasszírozzuk a lábfejünket. Ha nedves a zoknink, feltétlenül cseréljük le! Már meglévő vízhólyag esetén két megoldás is lehetséges. Kiszúrhatjuk, és miután távozott a hólyagban összegyűlt folyadék, tiszta vízzel lemossuk, majd leragasztjuk a sebet. Ám az is jó, ha puha, párnázott tapaszt ragasztunk a vízhólyagra, ezért az nem zavar bennünket a további sétában.

 

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó
Elkésett, hét perccel később rajtolt, de nem bánja, így lett izgalmas az üldözés!
Így tartsuk karban a kerékpárunkat
A tűzjelző miatt megborult az alvása, de ez nem látszott a teljesítményén

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.