Marosi Ádám bringás őrjöngése

Marosi Ádám a júliusi székesfehérvári Európa-bajnokságon ezüstéremmel „robbant vissza” az öttusa elitmezőnyébe. Az élsport mellett sokszor a hobbisportjaira is szakít időt.

Öttusa, azaz öt sportágban kell helytállni, öt sportágra kell készülni. Egy öttusázó a szabadidejében messze kerüli a sportot?

Dehogy! Sőt ugyanolyan élvezettel vetjük bele magunkat más sportágakba, mint, mondjuk, aki csak egy sportágban áll helyt, mert a tét nélküli mozgás nekünk is kikapcsolódás – mondja Marosi Ádám.

Mik a kedvencei?

Elég nagy a választék. Példának okáért imádok tollasozni és pingpongozni. Nem mondom, hogy rendszeresen csinálom, de azért ha van rá lehetőség, nem megyek el mellette. Éppen most jártunk a vívóedzőmnél, Halla Péternél a csapattársaimmal, aki felállított nekünk egy tollashálót, és egész délután ütögettünk a srácokkal.

Ha jól tudom, megesik, hogy kerékpárral megy edzésre.

Mert az is nagy kedvenc. Nemrégiben vásároltam egy cyclocross bringát, ami olyan, mint egy országúti kerékpár, csak a váza egy kicsit markánsabb, vastagabb a gumija, így országútra és döngölt erdei utakra egyaránt alkalmas járgány. Hétvégenként a párommal el szoktunk menni tekerni, és ha az egész napomat a Honvéd-telepen töltöm, valóban bringával megyek edzeni. És ha már kerékpározás, akkor abszolút kedvenc nálam a spinning. Nincs is annál jobb élmény, amikor üvöltő zene mellett csatakosra izzadva teker az ember.

Gyakorlatilag úgy lehet őrjöngve bulizni, hogy nem iszol hozzá alkoholt, és nem is kell éjszakáznod hozzá. Egyszerűen felpattansz a biciklire, és egy órán keresztül átadod magad a tempónak, a ritmusnak. Imádom.

Ahogy a szavaiból kiveszem, a pörgős, mozgalmas dolgokat szereti.

Nem feltétlenül. Ugyanúgy odavagyok a dartsért is. Otthon is van egy táblám, azon szoktam gyakorolgatni. De megmondom őszintén, sokkal jobban szeretem nézni, főleg a decemberi világbajnokságot. Nem éppen sportalkatú emberek küzdelmét láthatjuk, és nem is atomfizikusok vetélkedése, de rendkívül szórakoztató, fordulatos, látványos sport. A legnagyobb kedvenceim közé tartozik.

(Megjelent a Nemzeti Sport Kihívás mellékletében 2018 szeptemberében.)

Borítókép: MTI/Kovács Tamás

 

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.