Molnár Péter: Kerüld el a fásultságot!

Hogyan alapoznak a nagyok? Melyek a téli hónapok nehézségei, finomságai, élményei? Erre ad nekünk választ Molnár Péter világ- és Európa-bajnok kajakos.

Alapozó időszak. A késő őszi és téli hónapok nemcsak az élsportolók életében jelentik a következő idény tégláinak lerakását, hanem a szabadidős sportolók mindennapjaiban is. A hobbisportolók gyakran „botorkálnak” szakmai cikkek, interjúk, tanácsok között, hogy megtalálják a számukra legmegfelelőbbet. Ehhez kértünk most tanácsot, iránymutatást világbajnok kajakosunktól, Molnár Pétertől.

„Hogy mi a lényeg a téli felkészülésben? A legfontosabb, hogy mindig megtaláljuk az örömöt a munkában, a céljainkhoz pedig kellő motivációnk legyen, amivel a téli hónapokat át tudjuk vészelni” – mondja Molnár Péter, aki csapatával, a Hüvös Viktor vezette team tagjaként „nyakig benne van” az alapozásban.

A szárazföldi munka alapját a futás és az úszás jelenti, emellett naponta mennek konditerembe is, ahol súlyzós edzésekkel, crossfit jellegű tréninggel múlatják az időt.

„A futás az állóképesség növelését szolgálja, nem annyira intenzív, általában nettó egy órát futunk a csapattal, lényeg, hogy alacsony pulzuson tegyük. Az úszóedzéseink a gyorsaságunkat és az erő-állóképességünket fejlesztik, nettó időben negyven-negyvenöt percet úszunk, változatos, résztávos edzéseket végzünk” – folytatta a versenyző, aki hangsúlyozta: minden esetben fontos a bemelegítés és az edzések levezetése. Az ő esetében különösen, hiszen 32 esztendősen már nem tartozik a fiatal versenyzők közé. Egészen másként kell felépítene az edzéseit, mint korábban.

„Az edzőmmel egyeztetve a mennyiségből visszavettünk egy kicsit, mert az elmúlt évtizedekben már elvégeztem annyi munkát, olyan alapokkal rendelkezem, ami mennyiségi munkával nem fejleszthető. Az én felkészülésemben már jóval hangsúlyosabb a minőségi munka, no és a változatosság. Alapvetően mindenkinek törekednie kell a változatos edzésekre, hiszen ezek jelentik az új ingert és a fejlődési lehetőséget. Ez a hobbisportolókra is érvényes. Próbáljunk meg olyan ingereket adni az izomzatunknak, a testünknek, amelyekkel még nem találkozott. Ha állandóan ugyanabban a tempóban futjuk a napi 5–10 kilométerünket, egy idő után alkalmazkodik hozzá a szervezetünk, ugyanakkor bele is fásulunk.

Mindenképpen olyan munkára kell törekedni, ami megtöri az egyhangúságot. Jöhetnek intervallum edzések, hegyi futások, váltott kilométerek, amelyeket hol gyorsabban, hol lassabban futunk meg.

Mi, élsportolók is így működünk, igaz, a mi finomhangolásunk egy picit bonyolultabb, nehezebb, de egyvalami közös: a változatosság célravezető.”

Hogy a téli edzésmunkához mire van még szükség?

„A téli hónapokban az úszáshoz és a futáshoz is elszántságra. Utóbbiban pedig réteges öltözködésre, hogy a betegségek elkerüljenek bennünket. Én a futás esetében arra figyelek, hogy ne öltözzek túl. Nem baj, ha az elején egy picit fázom, mert a futás során beindul annyira a keringés, hogy pár perc múlva már komfortosan érzem magam. Szerintem a havazás ellenére is bárki bátran nekiveselkedhet a futóedzésnek. Nincs is annál szebb, amikor a havas erdőben kocog az ember, a lába alatt ropog a hó és a tüdeje, a szervezete, az élete megtelik frissességgel.”

(Megjelent a Nemzeti Sport Csupasport mellékletében 2019 januárjában)

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.