Mozgás és méregtelenítés az új évben

Megfogadtuk szilveszterkor, hogy jobban figyelünk az egészségünkre, többet sportolunk. Na de hogyan kezdjük? Összeállításunk első részében ehhez kívánunk némi kapaszkodót nyújtani.

Új év, új remények, magunknak tett fogadalmak. Sokan az ünnepi forgatag közben vagy után elhatározzák, hogy a jövőben figyelnek az egészségükre, s másként táplálkoznak, többet mozognak. Az elhatározások ugyanakkor gyakran egy-két hét vagy néhány nap után feledésbe merülnek – mert ha nem készítünk tervet, semmi sem változik.

Az osztrák Kronen Zeitung aktuális összeállítása rámutat, ha 2019-ben csakugyan egészségesebben és tudatosabban akarunk élni, keressünk minden évszakban fogódzót, amely segít céljaink meghatározásában, elérésében.

Ne várjunk a jó idő beköszöntére, már a téli zimankóban merészkedjünk ki a természetbe sportolni. Válasszunk ehhez megfelelő ruházatot, hogy a feladat(ok) teljesítése kösse le a figyelmünket, ne pedig az érzés, hogy majd’ megfagyunk a hidegben.

 

Téli teendők:

  • hetente legalább kétszer vagy háromszor sportoljunk harminc percet, közben mozgassuk meg alaposan ízületeinket, s figyeljünk a légzésünkre
  • igyekezzünk a rendelkezésünkre álló időben heti rendszerességgel növelni a megtett távot vagy fokozni a gyakorlatok számát
  • hogyha mégsem merészkedünk ki a négy fal közül, ezeket a gyakorlatokat végezhetjük: törzsdöntés előre, hátra és oldalra; váltott lábas szökdelés; felülés; fekvőtámasz; négyütemű fekvőtámasz; guggolás; gyors egy helyben járás

 

A tavasz tökéletes alkalom, hogy a mozgás mellett méregtelenítsük szervezetünket. Ehhez a Kronen Zeitung szakértője a csorbóka, más néven gyermekláncfű levelét ajánlja. Áprilistól májusig a zsenge leveleket akár salátaként is fogyaszthatjuk, később csak a belső leveleit csipkedjük le, mivel a külsők keserűek. A gyökerét ugyanakkor egész évben felhasználhatjuk levesek készítéséhez.

 

A gyermekláncfű levelét salátába, gyökérzetét levesbe is tehetjük
Fotó: MTVA/Róka László

 

Csorbókaleves

Sárga- és fehérrépát pucoljunk, mossunk meg, majd reszeljünk finomra. A csorbóka gyökerét a vöröshagymával együtt aprítsuk össze. Ezeket kevés olajon pirítsuk meg, majd öntsük fel húsalaplével, enyhén sózzuk, borsozzuk, adjunk hozzá babérlevelet, valamint lestyánt, és főzzük készre. Tálaláskor finomra vágott csorbókalevéllel szórjuk meg. Jó étvágyat hozzá!

A második részben a nyári és az őszi teendőkhöz adunk némi kapaszkodót.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.