Három osztrák tó, ahol nem lehet unatkozni

Wörthi-tó, Atter-tó, Wolfgang-tó – mindegyikben közös, hogy a szomszédos Ausztriában található, és hogy a környezetében több napot eltöltve sem unatkozunk majd. Kedvcsináló kiránduláshoz.

Többrészes sorozatot is megtölthetnénk Ausztria tavakhoz kapcsolódó természeti szépségeivel és kirándulási lehetőségeivel. A teljesség igénye nélkül kiválasztottunk három tavat, amelyet pusztán meglátni is élmény, ráadásul a környezetében aktív kikapcsolódásra is van lehetőség.


WÖRTHI-TÓ

Bár a meleg vizű tavakat ne Ausztriában keressük, a Wörthi-tó speciel azért is lehet vonzó célpont, mert nemcsak Karintia, hanem egyúttal a kontinens egyik legmelegebb alpesi tava. Ráadásul a strandoláson kívül hajókázni is lehet a Klagenfurt közelében lévő, 16.5 km hosszú és 1.7 km széles, átlagosan csaknem 42 méter mély tavon,

és ha már Klagenfurt: itt találjuk a Minimundust, ahol néhány óra alatt az egész glóbusz elénk tárul.

A környéken fekvő Mageregg-kastélyban vadasparkot járhatunk be, míg a túrázóknak alighanem az 1400 méter szintkülönbségű, 55 km hosszú wörthi-tavi körtúra lesz a legizgalmasabb kihívás. A terep dombos, olykor meredek emelkedőkkel tűzdelt, és nagyrészt erdős területen halad, ahonnan magával ragadó panoráma nyílik a tóra. Természetesen ezt nem szükséges egy nap alatt bejárni, az már inkább teljesítménytúra lenne – az alpesi ország szokásosan magas színvonalú szolgáltatásait használva több napra is eloszthatjuk a távot. További információk ITT.


ATTER-TÓ

A 18.9 km-es hosszúságával és 3.3 km-es szélességével Ausztria legnagyobb – teljes egészében az ország területén fekvő – tava az Atter-tó. A Felső-Ausztriában, Salzkammergut régióban fekvő tó annyira tiszta, hogy akár húsz méterig le lehet látni a mélyére, éppen ezért nemcsak a horgászok, hanem a búvárok és a vitorlázók nagy kedvence is.

A víz alá merülők megnézhetik az UNESCO világörökségi részként számon tartott őskori cölöpépítményeket.

Ha inkább szárazföldi aktív kikapcsolódásra vágyunk, a szépséges környezetben száznál is több, jól kitáblázott és jelölt túra közül választhatunk. A Wildholzweg nevű tanösvény ideális a kezdőknek, hiszen rövid és a szintemelkedés is csupán nagyjából ötven méter, ám az igényektől függően jóval hosszabb, emelkedősebb túra- és panoráma-útvonalat is választhatunk. ITT TALÁL néhány túraútvonaltippet.

Nemcsak gyalog, hanem kerékpárral, hegyi kerékpárral is végigjárható, változatos túrákat kínál a környék, de a hegymászók is megtalálják a számításaikat. A művészi beállítottságú látogatóknak érdekes lehet végigjárniuk a Klimt am Attersse útvonalat, amely megjeleníti, hogy a híres festő miként ábrázolta művein a környéket.


WOLFGANG-TÓ

Részben szintén Felső-Ausztriában, részben Salzburg tartományban található a Wolfgang-tó, amely a régió egyik leghíresebb és legnagyobb tava (11.5 km hosszú, 2 km széles). Hegyek, erdők és persze alpesi mezők ölelik körül, változatos kirándulási lehetőségek várják az ide utazókat. St. Wolfgangból több gyalogtúra is indul, kedvelt célpont az 1782 méter magas Schafberg, míg Strobl kevésbé zsúfolt, és az ehhez közel fekvő Bürgl (745 m) szintén kellemes útvonalakat kínál.

Mivel Salzburg hozzávetőleg negyven kilométerre fekszik, kulturális programok sora kínálja magát a nyáron is, ám a tó partján fekvő salzkammerguti zarándoktemplomot sem szabad kihagyni.

Bővebb információt ITT TALÁL.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az Ultra-Trail Hungary győztesének az újabb nagy kihívás a Mont Blanc-futás
Edzés a füles ágyúgolyóval: hatékony, de veszélyes is lehet
Hatszor nyert Mr. Olympiát, de azt mondja, a sok edzésnek semmi értelme
BMX: célkeresztben az Európa-bajnokság és az olimpia
Három gyakorlat, amely kötelező a megfelelő bemelegítéshez

Videók

Mit tegyen az, aki imádja a kajakot, de elege van a vízből? Irány a dűnék!
Túra közben egy kötélen egyensúlyozva megnézték, mi van a vízesés tetején
Ha nincs víz, jó a hó is: magashegyi kajakverseny vagy extrém roncsderbi?

Hegymászás

Csak múltja vagy jövője is van a magyar himalájai hegymászásnak?
Versengés a Mount Everesten, a rekordtartó serpa már 28 csúcshódításnál jár
Egy tragédia margójára: a hegymászókat nem megérteni kell, hanem elfogadni

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?
Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel
11 jó ok arra, hogy Karintiába utazzunk
A legjobb módja az adventi várakozásnak

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.