Kenusból biomérnök és edző

Sáfrán Mihály harminchárom évesen elmondhatja magáról, hogy az egyik legelismertebb magyar biomérnök-edző a táplálkozás és az egészségvédelem terén, aki publikál is. Akinek ismerős a neve, ne csodálkozzon, Misi Európa-bajnok kenus. 

Sokan még kenus korodból emlékszünk rád, mi indított el egy szinte teljesen más úton?

Fokozatos átmenet volt. Sajnos túl hamar specializálódtam a versenysportra, kimaradt sok alapozó általános mozgásforma. Nagyon jól ment a kenuzás a kezdetektől, így megvolt a kellő motiváció. Aztán felnőtt versenyzőként már „tele voltam” különböző sérülésekkel, úgy voltam összetoldozva-foldozva, amikor a legjobb eredményeimet értem el. A vége felé volt egy-két gyengébb évem, amikor nem sikerült jelentősebb nemzetközi eredményt elérnem, az anyagi támogatásom megszűnt, enélkül pedig nem lehet nyugodtan koncentrálni az egész éves – napi két – edzésre. Próbáltam saját vállalkozás mellett folytatni, de a kettős feladat kiégetett.

Élsportolóként mindig kerestem a teljesítményfokozás lehetőségeit, emellett az egyetemen biokémiát tanultam, nagyon érdekelt az egészséges táplálkozás, az emberi anyagcsere működésének megfejtése.

Nem volt könnyű döntés váltani, de eljött egy pont, amikor már jobban érdekelt a saját egészségem, a biológiatanulás és publikálás, valamint a természetes mozgásos edzésforma.

Igazából most mi vagy? Egy edzőkollégámtól, Madarász Zsolttól hallottam rólad, ő igencsak felnéz rád, de azt is tudom tőle, hogy a tevékenységed nagyon sokrétű. Mi a fő profilod, és hogyan képezted magad?

Egy ember vagyok, akit sok minden érdekel… Továbbra is sportolok napi szinten, csak más céllal, edzősködöm, egészségvédelmi-tudományos ismeretterjesztő könyveket, cikkeket írok. Nincs fő profil, ezek szorosan összefüggnek.

A szellemi munkát kiválóan kiegészíti a sport, vagy fordítva?

Megtisztelő, hogy Madarász Zsolt és más edzők is értékesnek tartják az írásaimat. Az egész alapját a biomérnöki tanulmányaim és sportolói tapasztalataim adják, továbbá rengeteg érdekes könyvet, cikket olvastam önszorgalomból biofizikáról, kvantumbiológiáról, edzésmódszerekről.

Emellett folyamatosan kísérletezem magamon, és amit jónak tartok, azt megírom.

A legtöbbet az amerikai idegsebésztől, doktor Jack Krusétól tanultam. Bámulatos, hogy milyen részletességgel érti az emberi anyagcserét.

Spanyolországban élsz, ez a választás összefügg a hivatásoddal?

Igen, néhány éve úgy éreztem, hogy egy nagy környezetváltás jót tehet, és így is lett! Mindig vízi ember voltam, szerettem volna kipróbálni, milyen a tengerparton élni. A költözés kapcsolódik a Napfény diéta könyvemhez is, amely a napfény és a mesterséges fények biológiai hatásairól szól.

Mi vett rá arra, hogy magyar nyelvű szakirodalmat írj?

Egyszerűen csak jött az ihlet és a küldetéstudat, miután sok jó könyvet olvastam…

Aki kíváncsi, az megtalálhatja a magyarázatot a modern betegségekre, sportsérülésekre és arra, hogyan lehetne megelőzni őket. Nagyon érdekel ez a terület, és úgy gondoltam, vállalom, hogy összegezzem ezeket az információkat magyarul.

Sajnos nagy káoszt látok az egészséges táplálkozásról és életmódról a különböző fórumokon, tudományosnak hangzó, féligazságokkal teli állításokkal. A könyveimben szeretnék mélyebb magyarázatot adni az egészséges működésünkről.

Mik, illetve kik voltak a forrásaid? Mennyire hittél a sikerében?

A már említett orvoson kívül nagy hatással voltak rám Szent-Györgyi Albert és más biofizikusok írásai, hazai és külföldi paleós könyvek. Nagy sikere egyelőre nem volt a könyveimnek, de mindenképp örülök neki, hogy sok ember életminőségén tudtam velük javítani. Többen is elmozdultak egy természetesebb életforma felé. Jobban tudnak választani, mire érdemes fókuszálni a mai információs káoszban, és néhányan már szintén kabát nélkül járnak télen.

Milyen a kapcsolatod a magyar szakmai élettel? Vannak-e olyan jellegű ambícióid, hogy ezzel az egyediséggel nagyobb teret hódíts meg?

Nem látok nagy szakmai együttműködő életet ebben a rohanó világban. Szerintem minden specialista elfoglalt a saját életével, én sem szoktam unatkozni. Van egy szűk kör, akivel időnként szoktam konzultálni, és támogatjuk egymást. Persze szeretném, ha népszerűbb lenne ez a szemlélet, amit én is képviselek. Igyekszem az egyediségemet is belecsempészni, hogy emészthetőbb legyen a helyenként száraz tudomány. Információkat szolgáltatok, amelyek engem is elgondolkodtattak, a döntés végül mindig az olvasóé…

Mik a távlati céljaid? Miként látod, az élsport mennyire nyitott az új tudományos megfigyelésekre, eredményekre?

Szeretném továbbra is gyakorolni a természetközeli életformát és képviselni az írásaimban – tudományos magyarázatokkal alátámasztva –, az edzéseimen és a táboraimban.

Az élsportban nagyon sok jó módszer született tapasztalati úton az elmúlt évtizedekben, nem feltétlenül kell „vudumágia” egy olimpiai aranyhoz – csak kemény, következetes munka, tehetséges versenyző és edző párosa, megfelelő csapat és segítség a háttérben a felkészüléshez.

Persze mindig lesznek ígéretes újdonságok, amelyekkel kicsit még lehet javítani az eredményeken, és ezekre szerintem nyitott az élsport – nem értük még el az emberi teljesítőképesség csúcsát.

Gondoltad-e kenusként, hogy ennyire más irányt vesz az életed?

Az utolsó egy-két évben már éreztem, de előtte még én is úgy gondoltam, hogy gyűjtök még néhány aranyat a vébéken, esetleg az olimpián is. Az élsport sok mindenre megtanított, aminek továbbra is hasznát veszem, a könyveket sem lehetett volna megírni szorgalom, kitartás és némi fanatizmus nélkül.

 

Misi a neten

Misi tevékenységéről a következő fórumokon lehet olvasni, érdeklődni

Edzések, események: mihalysafran.com

Könyvek: napfenydieta.hu

Facebook: MihalySafran – SunnyFitness

Instagram: @mihalysafran

 

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé
Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó
Elkésett, hét perccel később rajtolt, de nem bánja, így lett izgalmas az üldözés!
Így tartsuk karban a kerékpárunkat

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.