Az első Spartan-versenyein aranyakat nyert, most OCR Európa-bajnokságra készül

Tóth Laura mindkét sportágat, az OCR-t és a Spartant is magas szinten űzi, és nemzetközi szinten is szeretne minél eredményesebb lenni.

Az OCR-t és Spartant is űzi, melyiket kezdte előbb?

Az OCR-t – vágta rá Tóth Laura. – Kétezerhuszonegyben az egyik közösségi oldalon láttam egy hirdetést, megtetszett, jelentkeztem, és már ott is voltam egy nyíregyházi versenyen. Kellemes, könnyű verseny volt, nagyon tetszett. Nem sokkal később már Szentesen vettem részt egy Weekend Warriors-eseményen, amelyen korosztályos első, és abszolút női második helyezést értem el.

Közben elkezdett edzővel dolgozni.

Tavaly április óta Páder Zsófia az edzőm. Azért kerestem fel, mert beneveztem az Extreme Trail májusi versenyére és rendesen fel akartam készülni rá. Kíváncsi voltam, hogy edzői segítséggel milyen eredményt érek el. Tíz kilométeren indultam terep-akadályfutásban és terepfutásban, s mindkettőben korosztályos második helyezést értem el. Azóta rengeteget fejlődtem, szeretem a közös munkát Zsófival. Csoportos edzésekre járok hozzá, nagyon befogadó volt az első perctől kezdve ő és a csapat is. Szakmailag pedig nem is kívánhatnék nála jobbat. Tetszik, hogy az edzések remekül vannak felépítve, érzem, hogy folyamatosan fejlődöm.

Milyen távokon versenyez?

Öt és tíz kilométeres távokon. Az eddigi tapasztalatok alapján általában dobogós helyezést érek el. Időnként járok terepfutóversenyekre is.

És mi a helyzet a Spartannal?

Több évvel ezelőtt hallottam róla, és mindig is ki akartam próbálni. Tavaly júliusban Vácott voltam először Spartan-versenyen, akkor open kategóriában a night sprinten vettem részt. Rengetegen voltak, sötét is volt, nem sikerült olyan jól, ahogy elterveztem. De hát egy night sprinttől nem is lehet sokat várni. Aztán októberben Komlón is elindultam, ezt tartom az első igazi versenyemnek. Age group kategóriában indultam super és sprint távon a tizennyolc–huszonnégy évesek között. Mindkét futamon első helyezést értem el. Meglepődtem, hiszen voltak olyan ellenfelek, akiktől tartottam és akik régebb óta csinálják ezt, mint én, de egy kis szerencsével és kitartással sikerült elérnem a kitűzött célt, és aranyérmekkel térhettem haza. A januári nagymarosi eseményen elit kategóriában indultam, második helyen végeztem. Ezt sokkal nagyobb dicsőségnek érzem, mint eddig bármely első helyezésemet.

Milyen célokat tűzött ki maga elé?

OCR és Spartan-versenyeken is részt veszek, márciusban a virágospusztai Fighters’ Runon, áprilisban a salgótarjáni Spartanon indulok, ott lesz az első trifectám, nagyon kíváncsi vagyok, hogyan megy majd. Illetve, április végén a Vulcan Run celldömölki versenyén és májusban a tokaji Extreme Trailen is biztosan ott leszek. A fő hangsúly a júniusi OCR Európa-bajnokságon van, oda már megszereztem a kvalifikációt, a célom pedig, hogy a korosztályomban bekerüljek az első ötbe. Ezek mellett indulok a júliusi szentesi Weekend Warriorson és a váci Spartanon, illetve szeretnék kvalifikációt szerezni a szeptemberi OCR-világbajnokságra is.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.