Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak

Karikó Brigitta az IFBB Év sportolója díjátadó ünnepségen átvehette az év fitneszversenyzőjének járó elismerést.

Hogyan került a fitnesz világába?

Nyolcévesen kezdtem el a fitneszt, az egyik ismerősöm edző volt a Marcipán Sportegyesületnél, és megtetszett ez a sport – mondta Karikó Brigitta, akit az IFBB Év sportolója díjátadó ünnepségen átvehette az év fitneszversenyzőjének járó elismerést. – Már több mint tíz éve űzöm, annak idején teljesen kezdő voltam, onnan kerültem a versenyzők közé, mostanra pedig már nemzetközi eredményeim is vannak.

Milyen eredményeket emelne ki pályafutásából?

Az első célom az volt, hogy azokkal tudjak edzésre járni, akik nemzetközi versenyen méretik meg magukat, így tanuljak tőlük, ezt követően azt tűztem ki célként, hogy én is ilyen rangos eseményeken vegyek részt. A kemény munkának meglett a gyümölcse, 2022-ben elutazhattam Santa Susannában, bejutottam a döntőbe, ahol ötödik és hatodik helyet értem el. Ezt követően még keményebben dolgoztam, majd jött egy Arnold Classic, amelyen ötödik lettem a felnőttek között, ott éreztem először igazából, hogy a kemény munka kifizetődik. Az ezt követő világbajnokságon juniorban első lettem, míg a felnőttek között második. Ez nagy mérföldkőnek számított, ugyanis kiskorom óta az volt az álmom, hogy világbajnokságon versenyezzek. Megvalósult, ráadásul remek eredményeket értem el. Az Európa-bajnokságon győztem a felnőttek között, ami egyértelműen pályafutásom csúcsa a világbajnoki szereplés mellett.

Alapvetően artistic fitness kategóriában versenyez, de egy ideje már bikini kategóriában is megméreti magát.

Azért szeretem igazán az artistic fitnesst, mert ebben a kategória elsősorban nem a testépítés áll a középpontban, hanem a gyakorlat, amely tartalmaz hajlékonysági elemeket, gimnasztikai mozdulatokat, valamint táncot is. Ráadásul zenére kell csinálni, ez a kedvenc részem, majd jön a testforduló, amikor negyedfordulásos pózokat mutatunk be. Ki kell emelnem edzőmet, Cservenyák Gabriellát, akivel egészen különleges a kapcsolatom, szerencsés vagyok, hogy együtt dolgozhatunk. Mintha a pótanyukám lenne. A zenét közösen választjuk ki, a gyakorlatot ő rakja össze, amiből legtöbbször remek dolgok sülnek ki. Már most sok szép közös emlékünk van, és remélem, lesz még több is.

Erre az évre milyen célokat tűzött ki?

Idén eddig táncversenyeken voltam, és bár ez nem fitnesz, az edzőm és az egyesületem ugyanaz. Ami a fitneszt illeti, a magyar bajnokságra készülök, azt követően pedig a világbajnokságra. Sajnos az Európa-bajnokságot ki kell hagynom az érettségi miatt, de a decemberben Japánban rendezendő világbajnokságon nagy céljaim vannak. Az elsődleges vágyam az, hogy döntőbe jussak, ott pedig minél előrébb szeretnék végezni, felnőttben és juniorban is egyaránt.

VÉLEMÉNY

Brigivel igazán jó és bizalmas a kapcsolatunk, biztos vagyok benne, hogy ez egy életre szól. Nagyon alázatosan dolgozik, jó a családi háttere, a szülei mindenben támogatják, szinte minden versenyen ott van. Még rendkívül fiatal, nagy potenciál rejlik benne – az Európa-bajnokságot az érettségi miatt ki kell hagynia, de keményen készül a világbajnokságra. Nagyon szorgalmas, csak jókat tudok róla mondani. Ő nem nálunk, hanem Farkas Edit kolléganőmnél kezdte a felkészülést az utánpótláscsoportban, majd Edit javaslatára tizenhat évesen vettem át, és folytattam a felkészítését. Jók az alapjai, kiválóak az adottságai, így rövid időn belül hozta a kiemelkedő eredményeket. Már most azon gondolkozik, hogy miképp tud hosszú távon az egyesületnél maradni, hiszen – mint a nálunk dolgozó, tanítványainkból lett fiatal edző kollégáink – sajátjaként tekint rá. Mindent elkövetünk, hogy 2022 után idén ismét világbajnoki címet szerezzen.

CSERVENYÁK Gabriella
Karikó Brigitta edzője

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kutyás futással kapcsolódik ki az olimpiai ezüstérmes vívó
Sok résztvevő, nagyszerű hangulat, erős mezőny – szombaton jön a 12 órás ob!
A mesterséges intelligencia is fontos szerepet kap az idei Vivicittán
Újabb ismeretlen távra készül, kíváncsi, hogy milyen teljesítményt nyújt
Super Mariót és gondolát is rajzolt már a profi japán GPS-futó

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.