Plankversenyre hív a spanyol futballista

Plankversenyre hívta rajongóit Saúl Níguez, az Atlético Madrid és a spanyol válogatott középpályása, akit nem lesz egyszerű felülmúlni, ugyanis remekül ment neki a gyakorlat.

Könnyűnek tűnik a feladat, de higgyék el, nem az. Saúl Níguez az Atlético Madrid spanyol válogatott középpályása az Instagramján kihívta követőit az egyik nagy sportszergyártó által meghirdetett versenyre, amelynek lényege, hogy 45 másodperc alatt minél több úgynevezett plank get up gyakorlatot kell megcsinálni.

Ennek lényege, hogy a klasszikus plankpozícióból átmegyünk fekvőtámaszhelyzetbe, majd onnan vissza.

Ez egyebek mellett a hasizmot, a hátat, törzset és a vállat, vagyis jóformán az egész testet alaposan megdolgoztatja.

A huszonöt éves játékos 45 másodperc alatt 38 ismétlést csinált – kíváncsian várjuk, vajon mennyien tudják felülmúlni. A rivális Real Madridnál nevelkedő futballistától egyébként a szabadidősportok sem állnak távol, többször posztolt már például szörfös képet is – igaz, a járvány miatt egyelőre várnia kell , hogy ismét deszkára állhasson, és élvezhesse a hullámok nyújtotta örömöket.

Saúl Níguez ebben az idényben 26 mérkőzésen három gólt szerzett a bajnokságban, mindössze egy fordulót hagyott ki, azt is eltiltás miatt. Csapata viszont nem szerepel túl jól, 27 forduló után a hatodik helyen áll a La Ligában, azt azonban továbbra sem tudni, mikor folytatódhat a bajnokság.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Átvette nemzetközi díját a magyar maratoni úszó
Olimpiai ikontól tanulja a szörfözés alapjait Lamine Yamal
Különleges siker Tihanyban: életében először végzett az első helyen
Jó tanácsok kezdőknek: ne a kort nézzük, ha személyi edzőt választunk
Gyakorlatok, amelyekkel felkészíthetjük a túrázás kihívásaira a bokánkat

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.