A félmaratoni királynője lépne egyet és a klasszikus távon is kipróbálná magát

A négy világcsúcsot is tartó 24 éves etióp Letesenbet Gidey új távon próbálja ki magát: decemberben indul a szívének kedves Valenciai maratonin. A fél táv alapján számolt ideje masszív világrekord lenne…

Letesenbet Gidey korunk egyik legjobb atlétája, a hosszabb távok kiválósága. A félmaratoni királynője megnevezés még csak nem is pontos, hiszen 5000 és 10 000 méteren, valamint 15 kilométeren is az ő nevéhez fűződik a világrekord.

A kihívásokból a jelek szerint azonban nem elég neki, ugyanis a műfajban igazán fiatalnak számító, 24 éves etióp futó a klasszikus távot is meghódítaná, legalábbis erre enged következtetni, hogy december 4-én rajthoz áll a Valenciai maratonin.

A 2021 nyarán rendezett tokiói olimpián 10 000 méteren bronz-, a 2019-es dohai világbajnokságon ezüstérmes sportoló nemrég számolt be a követőinek arról, hogy ismét visszatér a szívének kedves spanyol városba, ahol 2020-ban az 5000 méteres és 2021-ben a félmaratoni világcsúcsát is futotta.

„Örömmel osztom meg veletek a hírt. Különleges a kapcsolatom Valenciával, remélem, hogy az idén nagyszerű első maratonit futok ott” – jegyezte meg Gidey az Instagram-oldalán.

A hírről beszámoló Canadian Running Magazine egy számítást mutatva rögvest „át is váltotta” Gidey 1:02:52-es félmaratoni rekordját a 41.195 km-es távra. Ez alapján az etióp klasszis 2:12 alá is benézhetne, ám a miheztartás végett: a kenyai Brigid Kosgei 2:14:04-gyel tartja a világcsúcsot (2019, Chicago Marathon). Így aztán az átszámítás inkább csak játéknak tűnik a számokkal, bár ki tudja, mire lehet képes a maratoni távon »első bálozónak« számító atléta.

Mindenesetre a klasszikus távra először kirándulóknak olykor nagyon kijön a lépés, elég a 22 éves honfitársra, Yalemzerf Yehualaw-ra gondolni, aki áprilisban a valaha volt leggyorsabb első maratonit futotta, a hamburgi viadalon elért 2:17:23-mal még az etióp csúcsot is átírta.

Letesenbet Gidey következik…

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.