A felmérések miatt kezdett el futni

Csurja Gábor, a Magyar Honvédség hivatásos altisztje a kötelező tesztek alkalmával nehézkesen teljesítette a távokat, emiatt változtatott életvitelén, azóta rendszeresen sportol.

Csurja Gábor, a Magyar Honvédség hivatásos altisztje a rendszeres fizikai felmérések alkalmával döntötte el, hogy változtat életmódján, azóta rendészesen fut.

„Az iskola után, ahogy elkezdtem dolgozni, teljesen kikopott az életemből a futás – mondta a 43 éves Csurja. – Elengedtem magam, meghíztam. A Magyar Honvédségnél dolgozom, nálunk folyamatosan vannak fizikai felmerések, többek között futás. Eljutottam arra a szintre, hogy a háromezer-kétszáz méter megtétele már nagyon nehezen ment.”

Csurja Gábor nagyjából tíz éve döntötte el, hogy változtat ezen, elkezdett heti kétszer-háromszor futni, ami egyre jobban ment neki, és egyszer csak azt vette észre, hogy beleszeretett a sportba. Elmondta, hetente legalább száz kilométert teljesít, és alapvetően terepfutónak tartja magát.

 

Foto: terepfutas.hu

 

„Hetente ötször futok, általában huszonegy kilométert, így egy héten minimum százat teljesítek. Ez a szám néha magasabb, mikor hogy jön ki. Emellett eljárok úszni, a futás mellett remek kiegészítő sport.

Szeretek versenyezni. Alapvetően a legtöbb verseny aszfaltos, ám elsősorban terepfutónak tartom magam. Terepen létszámlimites események vannak, kis csoport vagyunk, mindenki ismeri már a másikat a közösségben. Az aszfaltos, több ezer versenyzős megméretéseken általában hátulról, a négyes rajtzónából indulok, így mindig van előttem valaki, akit utol lehet érni. Ez is motivál futás közben.”

Csurja Gábor beszélt leghosszabb távjairól, valamint a külföldi versenyeiről is: 2018-ban a száznyolc kilométeres Dynafit Lynx Trail Ultramaraton, 2019-ben pedig a száztizenkét kilométeres Salomon Ultra Trail Hungary volt a két leghosszabb táv, amit teljesített.

Ezeken kívül a szlovákiai Gútai Maratonon is többször részt vett már, egyszer pedig Észtországban, Tallinnban is lefutotta a maratoni távot. A versenynaptárában a következő hónapot tekintve már három verseny is be van jegyezve.

„Októberre három nevezésem van. Kilencedikén a Mátrabérc Trail ötvennégy kilométeres távján indulok, másnapra pedig nevezésem van a Spar Maratonra. Kíváncsi vagyok, mennyire leszek fáradt az előző napi verseny miatt, jó kihívás lesz ez a két nap. Tizenhetedikére a Vértes Terep Maraton ötven kilométeres versenyén lesz jelenésem” – tette hozzá.

Legfelső fotó: bergarpi

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.