A következő lépés – szép időben

A hétvégén kerül sor Miskolcon a Spartan Race újabb állomására, s a szombati kőkemény próbatételre három nap alatt 3800 nevezés érkezett!

Spartan Race.

Önmagában sem a könnyed kihívásokat jelöli a verseny, sőt kell egyfajta őrültség ahhoz, hogy valaki 5–8 kilométert fusson és küzdjön a saras, poros, legalább 20 akadállyal nehezített pályán. Már ennek a teljesítése is elismerésre méltó, érdemes azonban tudni, hogy ez csak a „bemelegítés” az igazi spártaivá válás felé vezető úton. A második állomás a Spartan Super – itt már 13–16 km a pálya és legalább 25 akadály vár ránk –, a csúcs pedig a Spartan Beast.

Itt már 19–22 kilométer a táv, ami önmagában is embert próbáló, de útközben több mint 30 különböző akadály nehezíti a spártaiak dolgát, s ilyen megméretésre kerül sor a hétvégén Miskolcon.

„Azért nem mondjuk meg pontosan a távot és az akadályok számát, mert szeretnénk, ha meglepetés lenne, a Spartan Beastre azokat várjuk, akik voltak már hasonló rendezvényen – kezdte Sisak Zsófia versenyigazgató. – Nehéz lesz a pálya, de a cél mindenképpen az, hogy a versenyzők teljesítsék, viszont két dolog is nehezíti majd a feladatukat. Egyrészt a csodaszép Bükkben jelentős szintemelkedés lesz, másrészt ott vannak az akadályok, hiába jó futó valaki, az akadályokat is le kell küzdenie. Ha ez nem sikerül, akkor büntető burpee-t kell csinálni. Szerencsére gyönyörű idő várható, hiszen szakadó esőben, vagy orkán erejű szélben még nehezebb lenne a pálya.”

Nem elég jól futni, az akadályokat is le kell küzdeni

Ha pedig laikusként azt gondolnánk, hogy csak a legelszántabbak vállalkoznak a kőkemény erőpróbára, akkor eláruljuk, 3800 indulója lesz a szombati Spartan Beastnek – a létszám három nap alatt telt be! –, míg a vasárnapi Spartan Sprintre 3000 nevezés érkezett, s vannak olyanok, akik a vasárnapi megméretéssel „fojtják le” a szombatit. Sőt, a szervezők a gyerekekre is gondolnak, nekik is rendeznek futamokat, amelyeken 1200–1400 lurkó állhat rajthoz – s minden célba érkező befutó pólót és érmet kap A Spartan Beast szombat reggel 7 órakor kezdődik, és negyedóránként rajtolnak a futamok.

A szombat-vasárnapi futamok mellett még egy különlegességgel készülnek a szervezők, szombat este hét órakor indul ugyanis a 12 órás Hurricane Heat, amely egy 12 órás csapaterőpróba.

Ennek során különböző feladatokat kell végrehajtani, s az egészet úgy képzeljük el, mint egy kiképzést, ezt 25 bátor próbálkozó merte végül bevállalni.

A Csanyik-völgyben sorra kerülő próbatétel kapcsán Sisak Zsófia hangsúlyozta, kérik a versenyzőket, illetve a nézőket – akiket szeretettel várnak –, hogy a DVTK-stadionnál és környékén parkoljanak, onnan pedig folyamatosan közlekedő transzferbuszokkal szállítják a helyszínre az érkezőket.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szilvaszedés közben napszúrást kapott, majd győzelmet aratott az Öreg-Bakonyon
Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé
Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó
Elkésett, hét perccel később rajtolt, de nem bánja, így lett izgalmas az üldözés!

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.