Aczél Tamás a száz kilométeres verseny után sem tartja magát ultrafutónak

A volt gyorskorcsolyázó élete eddig leghosszabb távját teljesítette a Baranyában megrendezett örömfutáson.

Nyolcadik alkalommal került sor a Szederkény–Bóly 100 kilométeres futásra, amely inkább örömfutásnak nevezhető, mint versenynek, bár a távok és a szintek nem ezt sugallják. Aczél Tamás harmadik alkalommal vett részt a családias hangulatú rendezvényen. Az első évben még csupán a kisebb körön indult, lévén egy 43 és egy 57 kilométeres útvonalból épül fel a verseny.

„Akkor még csak néztem a nagyokat, olyan hihetetlennek tűnt, hogy ötvenhét meg száz kilométereket futnak. Rá egy évre már én is az ötvenhetes távot próbáltam meg, amit végül egy levezető futással hatvanra egészítettem ki, hogy kerek szám legyen. Olyan kellemesen éreztem magam közben, nem fáradtam el, így gondoltam, legközelebb miért ne jöhetne a százas.”

A hatvan kilométer feletti futás neki út volt az ismeretlenbe, csupán annyit tervezett el előre, hogy az elejét nem szeretné elfutni, mert nem tudja, mi vár rá, hogyan fogja bírni. Hajnali hat órakor, még teljesen sötétben fejlámpával rajtolt a mezőny. A teljes száz kilométer 850 méter szintet tartalmaz, és ennek a nagy része mindjárt az első, 57 kilométeres körre esik.

„Mikor visszaértem a bázisra, lévén ugyanonnan indul a kisebb kör is, még arra is volt időm, hogy átöltözzek, és bekanalazzak egy forró levest.

A verseny közben szinte minden faluban nagyon jól szervezett frissítőállomások voltak – emeli ki. – A második kör is aránylag jól sikerült, bár akadtak olyan emelkedők, amelyeken inkább tempós gyaloglásra váltottam. Közben már nagyon néztem az órám, hogy időben visszaérjek, végül sötétedéskor már a faluban voltam. Bruttó 11 óra 42 perc alatt teljesítettem a távot. De igazából nem akartam versenyezni senkivel, ez a magam kihívása volt.”

Aczél Tamás gyakran indul nagyobb futóversenyeken, legyen az a Spar Maraton vagy a Balaton Szupermaraton, de külföldön is megfordult, így futott már Rómában is maratonit. Sportolói múltja gyerekkorára vezethető vissza, korábban sokat biciklizett, illetve gyorskorcsolyázott.

„Gyorskorcsolyázó voltam, versenyszerűen űztem a sportágat. Az alapjait még valamikor mi tettük le, és kezdtük el meghonosítani itthon, Magyarországon a rövid pályás gyorskorcsolyát – meséli. – Elég aktívan részt vettem benne, versenyzőként is, később edzőként is.

Miután befejezte az aktív sportolást, volt olyan szakasza az életének, amikor egyáltalán nem mozgott. Hiába kezdte újra a biciklizést, költözés miatt azt is abba kellett hagynia, mert amíg építkeztek, albérletben laktak, és ott nem fért el a kerékpár. Mégis ennek köszönheti, hogy futásra adta a fejét.

„Éreztem, hogy sportolnom kellene valamit a munka mellett, ekkor, 2015–2016 környékén kezdtem el futni, de akkor még csupán alkalmanként. Később előkerültek az edzéstervek, és kitűztem magamnak célul a félmaratonit. Nagyon büszke voltam, amikor először lefutottam. Utána többször is teljesítettem a távot, és úgy voltam vele, ha két órán belül meglesz, jöhet a maratoni.”

Sikerült is neki, 2018-ban a Spar Maratonon meglett a 42 kilométer is. Onnantól kezdve elmondása szerint „elkapta a gépszíj”, és jöttek sorra a versenyek. Bár azt mondják, minden maratoni feletti táv már ultra, ő nem tartja magát ultrafutónak.

„Inkább azt mondanám, hogy bekopogtam az ultra világába, de nagyon nem akarom tovább feszegetni a határokat, mert azért már ötvenkét éves vagyok. Élvezni szeretném a futást, ameddig jólesik.”

Tervei, céljai persze továbbra is vannak. Hosszabb távban gondolkodva az augusztusi Korinthosz 80 kilométerét célozta meg, ami a körülmények miatt lesz nagy kihívás, lévén a nyári melegben meglehetősen monoton útvonalon kell majd futni. Őszre újabb maratonit tervez, amelyen az időből szeretne lefaragni, a cél 3 óra 30 perc.

„A családom nagyon szeret utazni, és ha külföldön versenyzek, jönnek velem a gyerekek és a feleségem is. Míg én futok, ők szurkolnak, aztán ott maradunk a városban, kicsit csavargunk, pihenünk néhány napot. De még nincs meg az idei helyszín. Az biztos, hogy – a nagy versenyek tekintetében – lesz egy maratoni meg a Korinthosz. A kisebb versenyek közül jelenleg a májusi Borvidék félmaraton, illetve még márciusban a Pécs–Harkány van betervezve.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.