Az elromlott futópad is kellett a Miskolc–Kassa győzelemhez

Az ötödik alkalommal megrendezett 117 km-es Miskolc–Kassa Ultramaraton női győztese Tóth Tímea, akit férje, Szilágyi Gábor kísért végig. A futás és a kerékpározás szempontjából is nehezített volt az útvonal, de együtt leküzdötték a nehézségeket, így Timi 10 óra 33 perc alatt teljesítette a távot, ezzel az abszolút mezőnyben is másodikként ért célba. Közösen meséltek az átélt élményeikről és páros futásaikról.

Timi, mióta ultrázol?

A futás nekem mindig is az énidőt jelentette, szeretek magamban lenni, zenét hallgatni. Vicces, de elromlott a futópadunk, és egyre többet futottam a Margitszigeten, valamint Budafokon, ahol élünk, aztán 2017-ben lefutottam az első maratonomat Budapesten, amit a bécsi és a prágai maraton követett a következő években. A Covid miatt elmaradt a 2020-as zürichi maraton, így beneveztem a Szőlöskör ötven kilométeres távjára, és egyszerűen magával ragadott a hosszú futás.

Hogyan készülsz a versenyeidre, van segítséged?

Edző nélkül készülök, mert nem szeretném, hogy kényszerként hasson rám az edzésterv. A futás öröméért csinálom, azért edzek, mert szeretném a legjobbat kihozni magamból, és a verseny ad keretet a készülésemnek. Ráadásul olyan, mint egy utazás, amit együtt tervezünk és élünk át. Gábor intézi a logisztikát, előre megnézi az útvonalakat, együtt beszéljük meg a frissítést is. A versenyzés pedig közös élmény.

Az, hogy Gábor ott van velem, erősíti a kapcsolatunkat, mástól nem is tudnám elfogadni a segítséget.

Mik voltak a nehézségek a száztizenhét kilométer alatt, és hogyan küzdöttétek le őket?

Nyolcvan kilométer után átértünk Szlovákiába, onnan az emelkedők miatt nekem, míg a cél felé közeledve a Hernád partja a sok sár miatt Gábornak volt nehezebb. A vége felé hullámokban rám tört az émelygés, már csak vizet bírtam inni. Nagyon jó volt a hangulat, mind a szervezők, mind a sporttársak nagyon kedvesek voltak. Az elhagyatottabb falvakon keresztülhaladni erős tapasztalás volt, ennyire közelről látni, hogy milyen körülmények között élhetnek emberek… A gyönyörű táj kárpótolt a nehezebb pillanatokért.

Gábor, te hogy kapcsolódtál be Timi futásaiba?

Szeretünk együtt lenni, és eleve rengeteg közös programunk van: sokat utazunk, kirándulunk a gyerekekkel és a kutyáinkkal is. Egy UB alkalmával jött az ötlet, hogy kísérjem bringával a csapatot, amelyben Timi futott, és annyira megtetszett mindkettőnknek, hogy Timi fut, én meg kísérem, hogy azóta ezt is együtt csináljuk.

Bár az edzéseire nem kísérem el, az csak az övé, a versenyein mindig ott vagyok.

Te magad gondoltál rá, hogy elkezdesz futni?

Nagyon szeretem a futóközeget, engem is berántott az ultra hangulata. Tetszik, hogy közvetlen és barátságos mindenki, de a futás nem az én sportom, kerékpározni viszont szeretek, így én is sportolok. Nekem elég, ha kísérhetem Timit, és nagyon büszke vagyok rá, hogy önerőből ilyen szintre jutott.

Mit ad neked a kísérés?

Én is átélem a verseny izgalmát, ugyanúgy benne vagyok. Részt tudok venni Timi örömében és a sikereiben. Szerintem néha túlságosan is hangsúlyozza, hogy segítettem neki, de nekem természetes, hogy ott vagyok mellette, és támogatom.

A sikere és öröme ugyanúgy az enyém is, és ez nekem bőven elég.

Timi, mi a következő célod?

Az Ultra Tisza-tó százharminc kilométeres, majd augusztusban a Korinthosz nyolcvan kilométeres távján fogok indulni, amelyekre természetesen Gábor is elkísér.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt
Szilvaszedés közben napszúrást kapott, majd győzelmet aratott az Öreg-Bakonyon
Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé
Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.