BLOGRA FUTOTTUNK Csillámpóniparti helyett küzdelem

Blogszörfösünk felkapaszkodott a meredek domboldalakon. Kiderült, mennyit ért neki a figyelmeztetés, hogy a szadai verseny nemcsak a rigófütty, hanem az alattomos emelkedők miatt lehet emlékezetes.

Szombaton részt vettem a Fuss, Szada! terepversenyen, amely igencsak jól sikerült rendezvény volt. Három távot lehetett választani, 7, 12 és 22 kilométer. Tizenkét kilométeren indultam, a távhoz háromszáz méteres pozitív szintemelkedést írtak, amely során a Gödöllői-dombság legszebb részét csodálhatom meg. Nos, a természetre rá is csodálkoztam, abban nem volt hiba 🙂

A rajtcsomagban nem volt semmi felesleges dolog, viszont kaptunk egy Compressport csuklószorítót, aminek kifejezetten örültem, és a szervezők felhívták a figyelmet, hogy a frissítőpontokon nem lesz egyszer használatos pohár, ezért is jár a piros pont nekik. Vittem magammal vizet és izót is, hogy az ivással ne kelljen vacakolni, viszont már a rajt előtt éreztem, hogy éhes vagyok, a szokásos futás előtti vajas-mézes pirítós most kevésnek bizonyult. Nem baj, majd bekapok valamit a frissítőponton. A startnál hátul helyezkedtem el, és az első néhány emelkedőnél próbáltam előzgetni. Aztán az erdőben jöttek még az emelkedők folyamatosan, időnként a sártenger, amikbe muszáj volt belelépni, s ekkor hálát is adtam, hogy a terepcipőmben vagyok. Az első frissítés három kilométer után jött, ettem banánt, szőlőcukrot, így az éhség megszűnt. Élveztem a versenyt, jó volt a teljesen ismeretlen terep, és az elején még érvényes volt a mondás, amely szerint ha felfelé mész, utána majd le is kell jönni.

A szadai terep: szűk ösvények, és emelkedők mindenütt

Ezt egy idő után már nem érzékeltem, a lejtőket valahová máshová helyezték, de mivel a meredek részeken mindenki sétált körülöttem, nem csináltam belőle én sem problémát. Kremlicza Levente egyébként figyelmeztetett, hogy rengeteg alattomos emelkedő lesz, és igen, Levi, igazad volt, viszont a nem alattomos, hanem látványra is rettenetes emelkedőről elfelejtettél tájékoztatni 🙂 No, de sebaj, nem csillámpónipartira jöttünk, hanem terepversenyre.

A sík és néha lejtős szakaszokon próbáltam meghúzni, aztán amikor vártam, hogy az órám berezegjen tíz kilométernél, agyban annyira elkalandoztam, hogy hatalmasat estem egy gyökérben. Ahogy azt kell, térdre, s bele a sárba.

Két csaj, aki mögöttem futott, kérdezte, megvagyok-e. Persze, mondtam, menjetek csak… Összeszedtem magam, aztán futás tovább. Már csak két kili volt hátra. Persze még a célkapuhoz is kaptatni kellett fölfelé, de ezen csak jót mosolyogtam. Arra gondoltam előzetesen, hogy 1:30 óra körül lesz a befutóidőm, ez végül 1:41:08 óra lett, a táv pedig 12.6 kilométer, de ha beleveszem a kajálást,a szerencsétlenkedéseket a telómmal, és az esést, nem olyan gáz. A célban sört kaptunk, amit rögtön felpattintottam, míg a helyi nyugdíjasklub tagjai lángossal, palacsintával várták a befutókat.

Mennyei volt a futás után a sör a finom lángossal! Óriási köszönet érte! Mindent összevetve jól megszervezett, korrekt verseny volt, és a Gödöllői-dombság tényleg gyönyörű!

No, de nemcsak Szadán volt futóverseny, hanem még rengeteg helyen az országban, és országon kívül.

Nézzük, mások miről posztoltak!

 

BARATRUNNING.COM

Pataki-Bíró Zsolt Oslóban vett részt a nyolcvan kilométeres versenyen, a pozitív szintemelkedés 1700 (!) méter volt. A szerző indulás előtt nemigen érezte magát felkészültnek erre a hatalmas megmérettetésre, de az írásból kiderül, hogy nem akármilyen fából faragták, ügyesen, kitartással, okos frissítéssel végigcsinálta! Innen is gratulálunk neki!

 

FUTNIMENTEM.HU

Sokan érezzük futás közben a „boldogságérzést”, az úgynevezett runner’s high-t, ami a fokozott endorfintermeléssel van kapcsolatban.

Evetovics-Balla Hajnalka bejegyzéséből ennek hátteréről, és tudományos magyarázatáról kapunk információkat.

 

SZABÓ SÁNDOR HEGYIFUTÓ (Facebook)

Sándor a World Mountain Running Association által szervezett hegyifutó-világkupa első állomásán vett részt a franciaországi Annecyben. A táv 16 kilométer volt, 950 méter szintemelkedéssel. A nagyon olvasmányos és izgalmas íráson jól átjön, amit a versenyen átélt, és ahhoz képest, hogy az első húszba várta magát, a tizennegyedik helyezést sikerült elérni. És ez még lehetett volna jobb is, ha nem jön a nyavalyás vádligörcs…

 

GYURKOO.COM

Reméltem, hogy találok egy jó kis beszámolót a tihanyi félmaratoniról, mert sok mindent olvastam róla, a rajt előtti hirtelen pályamódosítást, a sok örömködős posztot, láttam a gyönyörű érmet, szóval nagyon érdekelt ez a verseny. Nagy György szerencsére élvezetes beszámolót írt!

Remélem, az ajánlónk alapján mindenki talál kedvére való olvasnivalót, továbbra is várjuk az élvezetes verseny- és futásbeszámolókat! Fussatok, fussatok!!!

 

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?

Akarat, erő

 

KREMLICZA LEVENTE

Az ideális eredményhez elengedhetetlen a megfelelő fizikai felkészülés, azonban önmagában ez nem elég egy sikeres versenyhez. Sokszor olvashatjuk beszámolókban, hogy „nem voltam ott fejben” vagy „fejben szétestem.” Akár tapasztaltabb versenyzőknél is előfordul ez. A pszichés állapotunk nagyban befolyásolja a teljesítményünket, hatással van a kitartásunkra és a komfortérzetre is. Már akár tíz kilométeren is fontos tényező ez, de hosszabb távokon, maratonin vagy ultrákon pedig az egyik legfontosabb. Ha a test már feladná, a lélek visz minket tovább. A mentális kitartásunkat, akaraterőnket nemcsak a futásokon lehet edzeni, bizony máshogy is kell. A hétköznapokban is tudatosan kell fejleszteni ezeket. A motiváció, az önbizalom, a reális önismeret mind-mind kellenek, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. Számtalan módszer és szokás van, a tapasztaltabb sportolóknak megvan a saját módszerük, szokásaik. Érdemes magunknak is kifejleszteni ezeket, kitapasztalni, mi segít verseny előtt fenntartani a motivációt, növelni a mentális felkészültséget.

Ugyan nem hiszek abban, hogy minden fejben dől el, legalábbis nem a klasszikus értelemben, de az biztos, hogy a pszichés és lelki tényezők elronthatnak vagy sikerre vihetnek egy erőpróbát. Szoktam a tanítványaimnak mondani, hogy csináld azt, amiben rossz vagy. Én például nem bírom a monoton futásokat, de az augusztusban esedékes Korinthosz 80-ra sok sík pályás futással készülök majd, hogy amikor a hatodik órája futok a sík aszfalton, ne aludjak el ott a töltésen.

Szerintem a legjobb módszer, ha a kihívások előtt átnézzük a korábbi jobb versenyeink képeit, átgondoljuk, miért csináljuk, miért szeretünk futni, mik a céljaink. Izgulni természetes dolog, de túlagyalni és -görcsölni nem szabad. Nem engedhetjük, hogy a kétségek, félelmek korlátozzanak minket, elvegyék a lelkesedésünket – de erre ugyanúgy edzeni kell.

 

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szilvaszedés közben napszúrást kapott, majd győzelmet aratott az Öreg-Bakonyon
Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé
Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó
Elkésett, hét perccel később rajtolt, de nem bánja, így lett izgalmas az üldözés!

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.