Elkezdődött a kaland, hetven kilométert futott a sivatagban a magyar Jégember

Szilágyi Zoltán egyedülálló kísérletre szánta el magát a 35 fokos Dél-Amerikában.

 

Megkezdődött a nagy kaland. Ahogyan arról a Csupasport is beszámolt, az önmagát extrém hidegterápiás futóként meghatározó Szilágyi Zoltán célja az, hogy kevesebb mint tíz nap alatt feljusson a 6893 méter magas Ojos del Saladóra – félmeztelenül, rövidnadrágban, a hőségből a jeges hidegbe.

Nos, aFacebook-oldalának beszámolója szerint az első napon mindjárt hetven kilométert teljesített, mindezt harmincöt fokos hőségben, az Atacama-sivatagban.

„Emberfeletti küzdelem a nappal és a sivataggal hegyen-völgyön keresztül! Ez a küzdelem 6980 kalóriát égetett el” – írta a Facebook-oldalán.

Ez már önmagában megsüvegelendő teljesítmény, de a neheze majd csak ezek után jön.

Az első napok után folyamatosan meg kell küzdenie a szintemelkedéssel, a légnyomásváltozással, az oxigénhiánnyal, miközben a hőmérséklet folyamatosan csökken.

Az alaptáborban már elég zord lesz az idő, fenn a csúcson pedig mínusz huszonöt-harminc fokos hideg vár rá. Ahogy lapunknak is nyilatkozta, ez élete eddigi legkeményebb erőpróbája. A remélhetőleg sikeres rekordkísérlet után pedig természetesen részletesen is beszámolunk a chilei kalandról.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.