Gerinctörése után egy évvel már ultrát futott

Sragner Ildikó 2020 augusztusában baleset következtében súlyosan megsérült, felépülését követően a Vadlán Ultra Terep ötven kilométeres távját teljesítette.

Mikor kezdte a futást?

Általános iskola negyedik osztálya után az egyik tanár észrevette, hogy gyorsabban futok a többieknél, s az ő tanácsára mentem tájfutóedzésekre – mondta Sragner Ildikó. – Szuper volt a társaság, jó volt a csoporthoz tartozni. Leigazoltak a Győri Dózsába, ám a középiskolában fontosabb volt a „csajoskodás”, így a futás megmaradt hobbinak. Ám volt olyan időszak, amikor Győr-Moson-Sopron megyei versenyeket nyertem.

Később mégis meglett az első maratoni.

Huszonöt évesen, 2012-ben futottam az első maratonimat. Mindig kicsivel megtoldottam a távot, így jutottam el negyvenkét kilométerig. Megvolt a tizenöt kilométer, majd a húsz, úgy voltam, ez majdnem a fele, innen már meg tudom csinálni. A maratoni előtt huszonhat kilométer volt a leghosszabb táv, amit megtettem. Teljesen próbaszerű volt, nem kerítettem akkora feneket neki. Olyan városban szerettem volna futni, amely közel áll hozzám, ezért Salzburgra esett a választásom. Nem teljesen sík, van benne szint, ráadásul gyönyörű a város, futás közben sok szépet láthattam.

Négy óra alatt beértem, csak jó emlékeim vannak. Figyeltem, hogy ne fussam el az elejét, próbáltam beosztani az erőmet, s végig mosolyogtam.

A maratoni után hogyan alakultak a dolgok?

Ezután kimaradt egy időszak, szomorú események árnyékolták be az életem. Kétezerhúsz augusztusában autóbalesetem volt, aminek következtében eltörött a gerincem.

Nem lehetett könnyű ez az időszak.

Valóban, de erőt vettem magamon, s egy évre rá már ultratávot futottam, a Vadlán ötven kilométeres távját teljesítettem. Fél évvel a műtét után azt mondták az orvosok, hogy szép lazán elkezdhetek kocogni. Nem voltak fájdalmaim, ám nehéz volt… A nulláról kezdtem újra, szinte nem volt semmi hátizmom, meg kellett erősödnöm, fel kellett építenem magam. Kis lépésekkel haladtam előre, meglett a nyolc kilométer, a tíz, majd a tizenkettő, s így tovább. Jót tett az erdő, a friss levegő, kint futottam a szabadban, csak én voltam és a gondolataim. Egyfajta öngyógyítás volt a gerinctörésem után, úgy éreztem, minden egyes futással gyógyulok. Először kisebb dombokra futottam fel, a célom az volt, hogy minél jobban megerősödjön a hátam.

Májusra meglett a huszonöt kilométer szintekkel tele, akkor eldöntöttem, megnézem, miképp bírom az ultrát.

Tavaly októberben le is futotta a Vadlán Terep Ultra ötven kilométeres távját, ezzel első ultráját teljesítette.

A Vadlán a szívem csücske, nagyon szeretem. Remek a szervezés, gyönyörű a táj. A célba érkezés lelkileg sokat jelentett több dolog miatt is. Nagy tett volt tőlem a teljesítés, ráadásul a középmezőnyben végeztem, ami extra. Tartalékolva futottam, a végén úgy éreztem, maradt még bennem. Hosszú utat jártam be, nem volt egyszerű visszatérnem. Boldog és elégedett voltam.

Idén szintet lépett, 15:36:37-es idővel lefutotta a verseny száznyolc kilométeres távját.

Korábban csapatban már teljesítettem az Ultrabalatont és az UTT-t, s az ötven kilométeres Vadlán után idén meglett a száznyolcas is. Ez az eddigi leghosszabb futásom, ismét remek volt a szervezés, kár, hogy nincs hosszabb táv a Vadlánon, az is érdekelne… Rendesen felkészültem, végig mosolyogtam, jó volt a frissítésem. Előtte felkészülésként harminc kilométereket futottam, megspékelve szintekkel. Egyébként felfelé jobban ment, mint lefelé, a gerincem miatt van bennem félsz, nem lenne szerencsés a hátamra esni. A középmezőnyben végeztem, a teljesítés feltöltött energiával, sokkal többet kaptam, mint amennyit kivett belőlem fizikailag.

Milyen céljai vannak jövőre?

Karácsonyig adtam magamnak időt, december huszonötödikén van a születésnapom, akkor döntöm el, hogyan tovább. Az biztos, hogy csapatban az Ultrabalatonon és az UTT-n ott leszek, s a nagyon szeretett Vadlánra is jó az esély. Az aszfalt nem vonz annyira, a terep az én terepem.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Bravúros bemutatkozások a Mr. és a Ms. Olympián – képek, videók
Gyors „ujjműtét” verseny közben; hídról lógó bringás – februári esetek videón
Praktikus tanácsok a többnapos túrák teljesítéséhez
A kinti mozgás sikerélmény, avagy három ok, amiért érdemes a természetben futni
Cseke Lilla legjei: applikációk, melyek színesebbé teszik a futást

Videók

Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Nosztalgia: így gördeszkáztak huszonöt éve a magyarok
Akikben nincs félelem: veszélyes sportágak elképesztő pillanatai

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
A Csupasport ajánlata: hova menjen először, aki hegyet mászna?
Télen mászták meg a Szellemhegyet

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel
11 jó ok arra, hogy Karintiába utazzunk
A legjobb módja az adventi várakozásnak
Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
Öt remek tipp a könnyű karintiai túrázáshoz

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.