Harmincon túl, két gyermek anyjaként sem kell lemondani a kiugró eredményekről

Keira D'Amato a negyvenhez közelít, mégis úgy érzi, pályafutása legjobb versenye még hátravan, és lelkesen készül a 2024-es párizsi olimpiára.

Január 16. óta Keira D’Amatónak hívják az Egyesült Államok leggyorsabb női maratoni futóját, Deena Kastor 2006-ban, Londonban felállított 2:19:36-os eredményét döntötte meg 2:19:12-vel Houstonban, hideg és szeles körülmények között. D’Amato áprilisban már 38 esztendős lesz, két gyermek édesanyja, és úgy érzi, pályafutása legjobb versenye még előtte áll.

Szinte hihetetlen, és nagy reményeket ad azoknak, akik későn ébrednek rá, sokra vihetik valamilyen sportágban: csupán 2016-ban kezdett el ismét komolyan foglalkozni a hosszútávfutással, az egyetem után éveket hagyott ki, mert teljes munkaidős ingatlanügynökként dolgozott, és férjével, Anthonyval nevelték gyermekeiket.

Harminc felett aztán a rendre mosolygós és jókedvű D’Amato ráébredt, szüksége van a felszabadító fizikai erőkifejtésre, és hogy volt honnan előrelépnie, bizonyítja, élete első maratoniján, 2013-ban 3:49 alatt ért célba.

Alig kilenc év alatt tehát másfél órát fejlődött, ami nehezen megfogható, és nagyon keveseknek adatik meg felnőttkorban. 2018-ban már 2:44-nél járt, a 2019-es berlini maratonin pedig bejött 2:35 alá, vagyis szépen, fokozatosan, mégis markáns lépésekkel haladt a rekord felé. Krónikus combizomsérülése távol tartotta attól, hogy kvalifikálhassa magát a tokiói olimpiára, a lehetőség elmaradása nyilvánvalóan szíven ütötte őt.

„Mintha nélküled menne tovább a világ – mondta még tavaly a Women’s Running portálnak. – Csak ülsz a pálya szélén, és szeretnéd, ha részese lennél az egésznek. Ki kellett szállnom a válogatóból, noha azt hittem, jó esélyem van bekerülni az amerikai olimpiai csapatba. Hagytam magam szomorkodni és mérgelődni, hetvenkét órát adtam, hogy gyászoljam az újabb füstbe ment álmot.”

Utána aztán hamar elfelejtette ezt a traumát, és rögtön a 2024-es párizsi olimpiára kezdett koncentrálni, ami gyakorlatilag már itt van a nyakunkon, és ha valaki 2022 elején 2:20-nál jobb maratonit fut igen mostoha feltételek mellett, az két évvel később is ott lehet a szeren…

A rekorddöntést az edzésen mutatott produkciói alapján el tudta képzeli D’Amato, a férjének arról beszélt, hogy akár 5:18-as tempóval is futhatja a 26 mérföldet, de a magasztos mérföldkő, az új amerikai csúcs így is megfoghatatlannak tűnt. Sokkal inkább volt esély arra, hogy majd Sara Hall adja át a múltnak Kastor idejét, ő egyébként egy évvel még D’Amatónál is idősebb. 2020 decemberében 2:20:32-t repesztett Arizonában (D’Amato sem maradt le tőle sokkal, 2:22:56-ot jegyzett ugyanott), míg a houstoni hétvégén félmaratoni amerikai rekordot ért el 1:07:15-tel.

Izgalmas lett volna, ha ugyanarra a távra neveznek, ugyanakkor így sem lehet kizárni, hogy Hall hamarosan a klasszikus távon is USA-csúcsot dönthet – egy darabig még nem, hiszen áprilisban Bostonban indul, ám ott hivatalos rekordot nem lehet felállítani. Hogy teljes legyen a kép: Hall is édesanya már.

„Nem érzem magam elveszettnek amiatt, mert idősebb vagyok, mint a legtöbben, akikkel együtt versenyzek, ezért tényleg megragadok minden lehetőséget, ami csak elképzelhető” – jelentette ki a továbbra is rendkívül motivált Keira D’Amato, aki a csúcsdöntés érdekében a karácsonyi ünnepek alatt is folyamatosan edzett, vagyis a családlátogatás és a barátok felkeresése ezúttal kimaradt az év végi programból.

Továbbra sem adta fel az ingatlanozást, de hozzátartozói rengeteget segítenek neki abban, hogy a késő esti, vaksötétben végzett futásokat is nagy élvezettel csinálhassa.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Volt fent és lent, fel akarta adni, végül első nőként teljesítette a Projekt422-t
Baranyai Máté: Itt a CEUS – együtt erősebbek vagyunk!
Egy kilogrammal született – elit ultrafutó lett, idén megnyerte a 100 km-es ob-t
Erős Tibor: Két Balaton-kör után a lelkem is megállt egy pillanatra
Kilencvennel gurult le a chilei dűnén az olasz bringás

Videók

Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport
A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött

Hegymászás

Hidegháborús harc a Mount Everestért: a titkos szovjet expedíció legendája
Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő
A „Svájci Gépezet” halálakor még a futballmeccsek is elcsendesültek

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.