Heves jeges földön és vízen

Ünnepek előtt és után sem maradnak program nélkül a sportkedvelők, Ausztriában a fogvacogtató hideg sem állíthatja meg a hárompróbázókat.

Heves jeges vagy havas hármas. Mindegy, minek nevezzük, az előbbi és utóbbi is kifejezi, milyen jellegű erőpróbával kedveskednek a szervezők az „Eisdreier” jelentkezőinek. Abban biztosak lehetünk, az adventi, a karácsonyi, valamint az újévi időszakban esedékes ausztriai hárompróba valamennyi eleme jelentős megméretés elé állítja a sportolni és versenyezni vágyókat, akik a fogvacogtató mínuszok ellenére is alaposan megizzadhatnak.

Az első erőpróba:
Mamutfutás (Mammut Crosslauf)
Időpont: December 8., szombat, 11 óra
Helyszín: Ruppersthal
Ruppersthal elsősorban arról híres, hogy 1976-ban a régészek számos jó állapotban lévő mamutcsontmaradványra bukkantak a területen. Nem véletlen tehát, hogy a nagy testű ormányos állatról kapta a nevét az immár hetedik alkalommal esedékes terepfutóverseny. Fiatalok és idősek is rajthoz állhatnak, az emelkedőkkel és lejtőkkel tarkított hegyes-völgyes vidék ugyanakkor még a legedzettebbeket is megizzaszthatja. A táv összesen 5.4 kilométer.

A második erőpróba:
Szilveszteri úszás (Silvesterschwimmen)
Időpont: December 31., hétfő, 14 óra
Helyszín: Altenwörth
Néhány métert kell csak megtenni a parttól a stégig, ám az a néhány karcsapás is óriási küzdelem lehet annak, aki nincs felkészülve a jeges mártózásra. A jótékony célt szolgáló szilveszteri fürdőzésre minden vállalkozó szellemű (és úszni tudó) jelentkezését várják. De azok is próbára tehetik magukat, akiket elkap a versenyláz: 50 és 100 méteren mérik a jeges vízbe csobbanók idejét. Egyvalami biztos: nem maradnak libabőr nélkül.

A harmadik erőpróba:
Fejlámpás kihívás (Headlight challenge)
Időpont: 2019. január 5., szombat, 19 óra
Helyszín: Maissau
Amikor sokan már vacsorára vagy lefekvésre készülődnek, megtelik Maissau főtere élettel és fejlámpás futóval. Ez a nyolcadik alkalom, hogy a szervezők esti futásra csábítják a sportolni vágyókat. Ha valakinek kétsége támadna, minek a fejlámpa, ha egyszer a települést ekkor csodás ünnepi fények világítják meg, annak jelezzük: az útvonal bevezet az erdőbe. Egy kör 1.75 kilométer hosszú – egy körre, de 7 kilométer megtételére is lehet jelentkezni.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.