Hol a határ? Még mindig lehet fokozni: kilencven 6.7 kilométeres kör egymás után

A 47 éves belga Merijn Geerts kilencven kört tett meg egymás után a Backyard Ultra műfajban, amelynek lényege, hogy óráról órára 6.7 kilométert kell futni.

Hova tolható még ki az emberi teljesítőképesség határa?

Ez a kérdés vetődött fel bennünk, miután olvastunk a 47 éves belga Merijn Geertsről, aki kilencven kört tett meg egymás után az úgynevezett Backyard Ultra műfajban. A kihívás lényege, hogy óráról órára 6.7 kilométert kell futni, ha valaki nem ér be egy órán belül és kezdi el időben a következőt, kiesett.

Esztendeje Csécsei Zoltán 52 órával nyerte meg a Riska One Way Ticket Run nevű eseményt, míg ugyancsak tavaly a Badwater-győztes, többszörös 24 órás világbajnoki induló Harvey Lewis a 85. órában is célba ért.

A Canadian Running Magazine beszámolója szerint a belga Merijn Geerts erre is rátett egy lapáttal egy nemrég rendezett németországi viadalon, kilencven kört tett meg egymás után, ráadásul összesen 603 km-t futott valamivel kevesebb mint négy nap leforgása alatt.

A The Race of the Champions, azaz a Bajnokok versenye elnevezésű meghívásos viadalra olyan futókat invitáltak, akik korábban legalább negyvenöt kör fölé jutottak backyard ultán.

Huszonnégyen vágtak neki a kihívásnak, akik közül húszan az első huszonnégy órát is túlélték, sőt négyen egészen a hatvankettedik körig húzták, majd utána már csak az ír Keith Russell bírta a versenyt a belgával, a 89. körben esett ki (csak emlékeztetőként: ő is felülmúlta a korábbi világcsúcsot). Russell nem ismeretlen a futás világában, agyi bénulásban szenvedő kislányával kezdett futni, akit egy speciális tolószékben tolva teljesítette 2017-ben a dublini maratonit.A harmadik, hetvenhárom körrel, a japán Morisita Terumicsi lett.

Ami a győztest, az utolsó etapot 52:48-cal záró belgát illeti, a teljesítménye nem meglepetés, hiszen 2020-ban hetvennégy körös eredménnyel jelezte, hogy igen versenyképes a műfajban.

„Elképesztő, hogy magam mögött tudtam tartani azokat a kemény riválisokat” – fogalmazott Geerts a HLN-nek.

Fotó: Merijn Geerts / Facebook

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.