Kívés Bendegúz szaunában készült az Abu-Dzabiban megrendezett Spartan-vb-re

A sportágat hat éve megismerő versenyző mesélt az idei svájci Európa-bajnokságról, illetve az emírségekbeli világbajnokságról is.

Kívés Bendegúz hat éve űzi a Spartant, az idei évben részt vett a svájci Európa-bajnokságon és az Abu-Dzabiban megrendezett világbajnokságon.

„Kétezertizenötben kezdtem a Spartant, előtte közép- és hosszútávú akadályfutó voltam, illetve duatlonoztam – mondta a Csupasportnak a 27 esztendős Kívés Bendegúz. – Egyik barátom révén ismertem meg ezt a sportot, és rögtön megtetszett. Az első nemzetközi Spartan-versenyem egy hat kilométeres pálya volt a Hungaroringen, és második lettem. Akkor még csapatban is versenyeztem, most már csak egyéniben indulok. A Spartan-versenyek mellett OCR-eseményeken is részt veszek.”

 

 

A december elején Abu-Dzabiban megrendezett világbajnokságra remek formában érkezett, s végül 3:07:19-es idővel a 32. helyen ért célba.

„Annál is nehezebb volt, mint amire számítottam.

A melegre felkészültem, szaunában edzettem, sokat futottam és kondiztam. Remek formában érkeztem a világbajnokságra. Tudtam, hogy kemény lesz huszonhárom kilométert homokban futni, ám nem számítottam rá, hogy ilyen sokat kivesz belőlem.

Nyolcszáz méter volt csupán a szintemelkedés, de a körülmények miatt felért vagy kétezer méterrel. Elindultam felfelé a homokban, és folyamatosan visszacsúsztam, futás közben mindig megcsúszott a lábam. Volt olyan meredek domb, amelyen négykézláb kellett felmenni. Féltávig a hetedik helyen voltam, ám akkor elkövettem egy amatőr hibát, ami miatt büntetést kaptam. Vízszintes lajhármászásnál rossz helyen érintettem meg az eszközt, így egyből nyomhattam harminc négyütemű fekvőtámaszt, ami eléggé kikészített. Idegessé váltam, fejben megtörtem. Mérges voltam magamra, mert nem a feladatot rontottam el, hanem a technikát. Emiatt visszacsúsztam, majd két óra negyven percnél elfogyott az erőm. Lement a nap, esett a hőmérséklet is, fázni kezdtem. Visszacsúsztam, és a harminckettedik helyen értem célba.”

A szeptemberi svájci Európa-bajnokságon 2:35:36 alatt teljesítette a 21 kilométeres távot, ezzel a 36. helyen ért célba.

„Jó volt az időjárás, tizenhárom-tizenöt Celsius-fokban versenyeztünk. Az Európa-bajnokság különlegessége az volt, hogy magasról indult, ezerhatszáz méterről, és egészen kétezer-hatszáz méterig mentünk fel. A hegytetőn kemény feladatok voltak, lefelé pedig az alacsony növényzettel kellett megbirkózni, mert nagyon csúszott a pára miatt. Kontrollálni kellett a sebességet, nem a kitaposott ösvényen haladtunk, hanem a csúszós dzsumbujban. Egy hibám volt a dárdadobásnál.”

 

 

Hozzátette, két nemzetközi versenyen is harmadik helyet ért el ebben az évben, s beszélt a következő esztendőről is.

„Sokat edzettem 2021-ben, amennyi munkát beletettem, azt ki is vettem. Két nemzetközi versenyen bronzérmet szereztem, augusztusban Nagykanizsán, szeptemberben Salgótarjában végeztem a harmadik helyen. A Spartan-versenyeken kívül futó- és OCR-viadalokon is indultam. Most egy kis pihenő vár rám, majd januárban kezdem a felkészülést a Ninja Warriorra, ugyanis be szeretnék kerülni a műsorba. Az év első felében erre készülök, plusz OCR- és kisebb Spartan-versenyek lesznek, majd az év második felében jön az Európa-bajnokság és a világbajnokság, amelyek másféle felkészülést igényelnek.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.