Lubics Szilvia álma az új amerikai övcsat

A világ egyik legkeményebb és legnehezebb kihívásának tartják a Moab 240-est – október 7-én ezen a versenyen áll rajthoz Lubics Szilvia.

Gondolom, a szokásos amerikai mintájú övcsat lesz a díj…
Persze, de csak annak, aki szintidőn belül célba ér. Aki viszont kicsúszik…
…megkapja a szíjat?
Dehogyis! Ha jól tudom, egy bögrét!
Ezek után milyen reménnyel vág neki októberben a Moab 240-nek? Övcsatja lesz vagy bögréje?
Jaj, nagyon jó lenne az az övcsat!
(Ez persze a beszélgetés vége, amelynek azért lesz még eleje is, de talán nem haszontalan rögvest rávilágítani arra a motivációra, hihetetlen lelkesedésre, amely a remek eredményekkel kikövezett futóútján a mai napig viszi előre az ultrafutás világában legendás Lubics Szilviát. Merthogy, legyünk őszinték, majdnem négyszáz kilométert teljesíteni az ismeretlen, sok helyütt lakatlan, vadregényes amerikai tájon pusztán a célba érés és az ott kapott jelképes díj öröméért – nos, ez nem tartozik a telitalálatos lottónyeremény köré szőtt vágyálmok közé… Ezek után kezdődjék tehát a történet arról, hogy mire készül a háromszoros Spartathlon-győztes, aki az ősszel nem a görög aszfalton, hanem Utah sziklás terepein feszegeti majd teljesítőképességének határait).

Hallom a hangján, hogy szinte szárnyal. Ennyire várja a Moab 240-et?

Gyönyörű és sikeres futóútjai voltak már eddig is Lubics Szilviának, aki mindig talál motivációt az új kihívásokhoz Fotó: 4deserts.com

Még annál is jobban! Imádom ezt a készülődős állapotot és az összes fázist.

Már darabokra szedtem a Moab 240 útvonalát, tervezgetem a felszerelésemet, nézegetem a térképeket, videókat, olvasom a beszámolókat, gondolatban, lélekben pedig már valahol a táv kétszázadik kilométerénél járok, de messze még a vége.

Szóval, nagyon klassz ez a ráhangolás, és még van öt hónapom, hogy összerakjam az újabb és újabb aprócska kalandmozaikokat.

Moab 240: extrém erőpróba a western sziklákon

Gyönyörű helyszíneken vezet majd a Moab 240 útvonala

Az Egyesült Államokban az extrém távokat kedvelő profi és hobbifutók bőséggel válogathatnak a kihívások között, ám az Utah államban fekvő Moab városából rajtoló és ugyanoda visszaérkező körverseny így is a kivételes kategóriába, a legkülönlegesebb teljesítések közé tartozik. A westernfilmekből (is) ismert vörös sziklás, kanyonos táj, a kanyargó Colorado folyó látványa fantasztikus, ám az, aki ezen a vidéken túrázásra, terepfutásra vállalkozik, igencsak meredek emelkedőkön és lejtőkön járja az útját – ráadásul a Moab 240 útvonalán összesen több mint hétezer méter szintemelkedést kell leküzdenie. A kihívás – mint a neve is sugallja – kétszáznegyven mérföld, azaz kicsivel több mint 386 kilométer, az októberi versenyt pedig Stephen Jones hosszútávfutó emlékére rendezik meg évről évre. A kihívásról szóló bejegyzések, eredménylisták szerint 2017-ben a klasszis amerikai ultrafutónő, Courtney Dauwalter volt az abszolút győztes, majd – a teljes mezőnyben – Piotr Hercog, Michael McKnight, legutóbb pedig Michele Graglia ért elsőként célba (a vírushelyzet miatt 2021-ben nem rendezték meg a versenyt). A legjobbaknak jellemzően ötvenöt-hatvan óra szükséges a rendkívül technikás, jellemzően hatalmas kősziklákat felvonultató pálya teljesítéséhez (a szintidő 113 óra), és ahogyan az interjúban Lubics Szilvia is említette, az amerikai ultraterepfutók körében elfogadott, hogy az olyan hosszú versenyen, mint amilyen a Moab 240 is, egy – de akár több, egymást szakaszonként váltó – felvezető futó is segítheti a legjobbakat a minél gyorsabb teljesítésben.

Ha csupán három jelzője lenne arra, hogy elmondja, milyen versenyre indul, mit felelne?
Gyönyörű, szélsőséges és lehet, hogy olykor kegyetlen.
A kétezertizenkilences Bigfoot 200-on fátylas kecskét hallucinált – ez az élmény hiányzott, hogy benevezett egy még keményebb és még hosszabb amerikai terepultrára?
A Bigfoot 200-on két álló napon át csak mentem előre, egyetlen percet sem pihentem, aludtam, nem csoda, hogy a fáradtság miatt hallucináltam, de most már sokkal okosabban tervezem meg az utat, és lehetőség szerint valóban minden részletre próbálok figyelni, felkészülni. A Moabon lesz négy állomás, ahol a versenyzők lepihenhetnek, a Bigfooton sikerült tapasztalatokat gyűjtenem erről a műfajról. A pihenéseket is másképp tervezem.

Például nemcsak sima izolációs fóliát viszek magammal, mint a Bigfootra, hanem a bebújósat, mégpedig azért, hogy ha elkezdek picit szunyókálni, ne lógjon ki a lábam-kezem – azaz ne fázzak.

De ha úgy hozza a sors, ledőlök az út mentén is, sok versenyző is ezt csinálja majd.
Olyan szintidő lesz, hogy belefér, mondjuk, az alvás is?
A szintidő száztizenhárom óra, picivel több mint négy nap. Hosszú, normális alvásról pedig szó nem lehet, csak amolyan „ebéd utáni” húsz-, harmincperces szundikálásról, mert tudom, hogy az bőven elég akkor, ha tudatosan odafigyelek rá, mikor kell energiát gyűjtenem. Mert a Moabon is bírni kell a terhelést testben, lélekben, fejben egyaránt. Ezen a versenyen a szintteljesítés kegyetlen erőpróba, főleg, hogy köves, sziklás, rendkívül technikás terepen, súlyos emelkedőkön vezet majd az út.

Sivatagi versenyeken, így a Namib Race-en is sok tapasztalatot gyűjtött a kiváló ultrafutó

Iszonyú sok lesz a gyaloglás, márpedig én nem tudok jól gyalogolni, szóval mentálisan is erősnek kell maradnom mindvégig, és ezért tudom már most, hogy itt-ott muszáj lesz aprókat pihennem.

Milyen veszélyek lehetnek, mire, pontosabban mikre számíthat, és mi az, amire már idehaza felkészülhet?
Kígyók, skorpiók, pókok lehetnek, de érdekes, a többszörös teljesítők inkább azt emlegetik, hogy ezen a terepen a szélsőséges időjárás a legveszélyesebb. Nagyon oda kell figyelni magunkra, pontosabban arra, hogyan reagál a testünk, amikor a sivatagi forróság hirtelen átvált hegyvidéki hidegre. Illetve, az is állandó beszédtéma, hogy a legforróbb területen lesz olyan harminchat kilométeres szakasz, amelyen nincs frissítés.
Lesz segítsége a versenyen? Mit tud magával vinni? A Homokdűnén túl című könyvében például arról írt, hogy a Bigfoot 200-on le kellett vágni a cipőt az extrém terhelés miatt feldagadt lábáról. Lélekben készülhet valami hasonlóra a Moab 240 kapcsán is?

A kétszáz mérföldes Bigfooton segítő nélkül mentem végig a pályán, de a Moab 240-esen a férjem, Gyuri kísérhet, pontosabban autóval jön majd elém az ellenőrzőpontokhoz.

Persze ezt nem úgy kell elképzelni, mint a Spartathlonon, hiszen itt a csaknem kétszáz kilométeren mindössze hét alkalommal találkozhatunk. Lesz olyan szakasz, hogy nyolcvanhat kilométert kell várnom a következő találkozásig, ami ott több idő lesz, mint fél nap… Ugyanakkor megnyugtató érzés, hogy személyes, sőt egyéni orvosi felügyelet mellett haladhatok, illetve küzdhetem magam előre. A Bigfooton amúgy sok tapasztalatot gyűjtöttem, így aztán a felszerelésemet is okosabban tudom már összeállítani. A Moabra például húszliteres, speciális futózsákot viszek, és természetesen azt is alaposan megfontolom, milyen méretű cipőket válasszak erre a kihívásra.

Sivatag, Kaszkádok, Halálvölgy: pluszerő a kihíváshoz

Lubics Szilvia a Halálvölgy forró katlanában is futott már

Lubics Szilviát aligha kell bemutatni a sportrajongóknak, ugyanakkor az október 7-én rajtoló Moab 240 verseny kapcsán nem árt felidézni, hogy a világszerte ismert ultrafutónő eredménylistája igencsak tekintélyt parancsoló; az utóbbi években pedig az extrémebb körülmények között zajló teljesítésekkel még nagyobb rutint szerzett ahhoz, hogy Utahban is sikerre vigye a legújabb kihívását.

A Nagykanizsán élő fogorvos háromszor nyert Spartathlont, kétszer volt első az Ultrabalatonon (egy ízben abszolút győztes lett, tehát a férfi indulókat is megelőzte), negyedikként ért célba a kíméletlenül forró klímájáról ismert Halálvölgyben szervezett Badwater ultraversenyen.

Sikerrel szerepelt az Atacama Crossing és a Namib Race sivatagi futóversenyen (negyedik, illetve harmadik helyen célba érve), míg 2019-ben a Moab 240-hez hasonló, a Kaszkádokban rendezett Bigfoot 200-on, vagyis a 330 kilométeres extrém terepversenyen lett tizenkettedik a nők mezőnyében.

Ha már a körülmények: mit gondol, kemény akaratú, de azért mégis törékeny nőként hogyan tud majd versenyezni azon a vad és szélsőséges terepen?
Úgy biztosan nem, ahogyan a hazai pályán teljesítő amerikaiak csinálják. A legjobbaknak ugyanis vannak iramfutóik, akik váltják egymást, s akik a versenyzőt szó szerint vezetik az úton, valamint diktálják a tempót is nekik. Komoly kis csapatok szerveződnek, hogy a teljesítés, a frissítés minél profibb legyen, hogy a futó ne foglalkozzon a trackkel, térképpel, hanem minél gyorsabban és lehetőleg gondok nélkül haladhasson.

Én leginkább az élményért megyek, éppen ezért abban is reménykedhetek, hogy a táj szépségéből sok-sok részlet megmarad majd az emlékeimben.

Nem fél az ismeretlen környezettől és az eltévedéstől?
Nem félek. Lesz rajtunk nyomkövető, bár az is igaz, hogy egyszer-egyszer lakatlan régión vezet az út, illetve útba ejtünk olyan területeket is, amelyeket a szervezők, a segítők sem tudnak egykönnyen megközelíteni. A futóórára vagy másik kütyüre feltölthető track is segít majd, és ahogyan mondtam, már most bújom a térképeket, apránként szétszedem a szakaszokat, tényleg jobban és alaposabban felkészülök, mint a Bigfootra. Arra a versenyre az Ultra Góbi elmaradása miatt szó szerint csak beestem, jóformán még elméleti szinten sem tudtam, milyen is az igazi amerikai hegyi terepverseny.
Hogyan lehet a zalai dombok környékén, a magyar hegyekben Utah irdatlan méretű szikláira, mélybe szakadó kanyonjaira és a klímájára felkészülni?
Az biztos, hogy a felkészülésem most olyan lesz, mint amilyen eddig még soha sem volt: a futás mellett vagy helyett rengeteget kell túráznom, és erőltetett menetben gyalogolnom.

Lubics Szilvia hazai terepen készül az amerikai kihívásra

Azt tervezem, hogy végigmegyek a dél-dunántúli Rockenbauer Pál-túra százharminc kilométeres szakaszán, valamint teljesítem a barátunk, Kele Attila által megálmodott Dél Zala Dombjai Ultra Trailt, azaz a DZD háromszáz kilométeres szakaszát.

Kilométer bőven lesz a lábamban, a nagy hegyi emelkedőket pedig… Nos, azokat csak Amerikában tudom majd megmászni, de nagyon optimista vagyok, hogy sikerül teljesítenem ezt a kétszáznegyven mérföldes fantasztikus kalandot, és minden pillanata örök emlék marad.

Gondolom, a szokásos amerikai mintájú övcsat lesz a díj…
Persze, de csak annak, aki szintidőn belül célba ér.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Saját utcájában, ötszáz méterenként futotta le első száz kilométeres távját
Terepbringázással kezdte, majd kipróbálta a terepfutást, és ott ragadt
Szabadesés Rubik-kockával
Számít-e a magasság a testépítésben?
Színészek, sztárok, politikusok, akik szenvedélyes futók is egyben

Videók

Helikopterről ugrani lényegesen nehezebb, mint elsőre gondolnánk
Suhanni a vízen nagyon jó, de nem minden szörfös vár a szélre vagy a hullámra
Játszótér, ami nem a gyerekeké – de melyik felnőtt mer felülni erre a hintára?

Hegymászás

Öt-hatezres mászatlan hegyeket céloz meg a hegymászó-válogatott
Klein Dávid hat év után újra önálló expedíción, célja a Broad Peak megmászása
Elkészült a filmelőzetes Erőss Zsolt elvesztéséről, felesége szemszögéből

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Utazzon Karintiába: evezős túra a Dráván vagy 36 hajtűkanyar a panorámaúton
Mozogni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
Tippek a víz szerelmeseinek: termálfürdő, vízi csúszda és egyedülálló kilátás
Felhőtlen szórakozás az Alpok déli oldalán
Vidám téli vakáció a család minden tagjának Ausztria déli tartományában

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.