Mikulás-futás immár 25 éve

Az idén 25. alkalommal kerül sor a Mikulás-futásként ismert szabadidősport-sorozatra, amelyet önerőből szervez a mezőfalvai Kovács István.

A hosszútávfutó, aki 1998-ban elfutott a finnországi Rovaniemibe és megkapta a Mikulás-nagykövet címet, az utóbbi években határon túli településekre is elutazott. Kovács István tagja volt a 2008-as pekingi játékok magyar fáklyavivőinek és az ott kapott ereklyét mindig magával viszi a programokra. Az idei szabadidősport-sorozat november 18-án kezdődik Kisapostagon, az ünnepekig pedig mindegy harminc óvodába, iskolába látogat el a 63 éves sportember.

A futás mellett szerepel a programban élménybeszámoló, olimpiai kvíz, beszélgetés a sportolás fontosságáról és ajándékozás.

Kovács István jórészt önerőből szervezi a kistérségi programokat a gyerekeknek – a Mikulás-futás mellett tavasszal a Nyuszi-futást –, évente 60-65 helyszínre jut el, többségükre kerékpárral.

(Illusztráció: AFP)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.