Kokó hatodik Eb-je, de ez kicsit más lesz

Feleségével, Kovács-Garami Katalinnal egy csapatban szerzett országos szeniorbajnoki ezüstérmet duatlonban Kovács István, ám az nem hozta lázba, hogy a Fradi színeiben az Újpest előtt végeztek, mert elkötelezettsége csak a focira érvényes.

Hogy miért érdekes az április végén Balatonbogláron megrendezett duatlon országos bajnokság szenior-csapatversenyének eredménye? Több okból is. A győztes újbudaiakat erősítette Kuttor Csaba, aki két olimpián is részt vett triatlonosként, valamint a szintén kétszeres olimpikon öttusázó, Partics Katalin.

A második helyen a Ferencváros végzett, amelynek négytagú együttesében megtalálhattuk a félmaratoni magyar bajnok Kovács-Garami Katalint és férjét, Kovács „Kokó” Istvánt is. A házaspár nagyon sűrűn versenyez együtt, amikor tudnak, közösen is edzenek – ez fontos kapocs kettejük között, hiszen a sport révén ismerték meg egymást.

„Szezonkezdésnek jó volt ez a viadal, igaz, nem vagyok a rövidtáv szerelmese, megöregedtem már a gyorsasághoz – mondta a Csupasport megkeresésére Kovács István, olimpiai bajnok ökölvívó, aki a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség főtitkára. – Inkább hosszabb távokon szeretek versenyezni, itt a futás nagyon nagy szerepet kap, a feleségem rendre meg is előz jó egy perccel, de tartom vele a lépést. Nagyon várom már a triatlonversenyeket, igaz, későn indul a szezon. Az új pozícióm és feladatköröm mindent átírt, nehéz így tervezni és megfelelően felkészülni az Ironman teljes távjára. A következő erőpróba Tab vagy Tiszaújváros lesz, aztán szeretnék elindulni Keszthelyen féltávon. Nagyatád az idén kimarad, azonban részt veszek a rothi challenge-en, amely egyben Európa-bajnokság is ebben az évben. Nehéz oda bekerülni, a nevezést tavaly kaptam ajándékba az ötvenedik születésnapomra, ám elmaradt a verseny, így ötvenegy évesen készülhetek ismét Eb-re.

Életem során öt Európa-bajnokságon vettem részt, abból négyet megnyertem, és egyszer bronzérmes lettem. Most jön a hatodik, ám ezúttal esélyem sincs, valószínűleg az első ötven-százban leszek benne, de az élet már csak ilyen… Nem a helyezés számít, hanem hogy nagyon jóleső, szép versenyt teljesítsek.”

A népszerű „Kokónál” arról is érdeklődtünk, mennyire áll közel a szívéhez a duatlon. Ezzel kapcsolatban arról beszélt, még akkor is a triatlont preferálja, ha az úszás a leggyengébb versenyszáma. Igaz, a duatlonban eddig csak a rövidebb távokat próbálta, nem tudja, milyen, ha beosztja az erejét a középtávra, mert az ob-n két kilométer futás után nyolc kilométer biciklizés, majd újabb egy kilométer futás várt rá, vagyis levegőt venni sem volt idő.

Az őrült rohanás fizikailag és mentálisan jobban megviselte, mint az Ironman, amelyen a 11-12 óra alatt mindenre van idő, nyugodt vérmérséklettel lehet teljesíteni. Az ob-n a Fradi megelőzte a harmadik helyen befutó Újpestet, ám ez nem töltötte el pluszörömmel Kovács Istvánt.

„Az erős elkötelezettségem kizárólag a labdarúgásban érvényes – szögezte le a profiként is sikeres korábbi bokszoló. – Rengeteg újpesti haverom van más sportágak képviselői között, az ökölvívók például elhívtak a baráti találkozójukra, tehát semmi bajom sincs velük. A foci viszont egyben vallás is, gyerekfejjel megszeret egy csapatot az ember, és erősebben elköteleződik. Az ízlés kérdése, hogy mit eszik, iszik, milyen zenét hallgat, vagy éppen melyik politikai pártra szavaz, ez folyamatosan változhat, de olyan nincs, hogy ha valaki harminc éven át a Fradinak szurkol, utána hirtelen, mondjuk, MTK-s lesz.”

Az első helyen záró Team Újbuda SE minden egyes versenyzője körülbelül egy perccel volt jobb az aktuális ferencvárosi indulónál, így végül több mint öt percet vertek a zöld-fehér klub képviselőire. Kovács Istvánnak azért jólesett, hogy az UTE Merida előtt végeztek, de nem a rivalizálás miatt, hanem mert remek versenyzők erősítették a sorait.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.