Az ultrafutás csodaműfajnak számít a futás világában, sokan „ufóként, hősként, példaképként” tekintenek azokra, akik sikerrel teljesítik a maratoni táv feletti kihívásokat. Nehéz küzdelem az övék a hatalmas, jellemzően ötven, száz, kétszáz kilométer feletti távolságokkal (vannak ennél is extrémebb vállalások), és mégis, manapság sosem látott népszerűségnek örvend az ultrafutás, egyre többen döntenek úgy, hogy kipróbálják magukat a bűvös 42.2 kilométeren túl is.
Érdekes és korántsem egyszerű szakág ez, s hogy bepillantást nyerjünk ebbe a rendkívül érdekes világba, majd’ ötszáz olyan futót kérdeztem meg, akik már többször teljesítettek ultratávot.
Vannak köztük edzők, Spartathlon- és UTMB-teljesítők, válogatott ultrafutók, de hétköznapi hobbiultrások is.
Fontos, hogy az itt leírtak, valamint a felmérésben szereplő adatok nem univerzális igazságok, hanem egyszerűen edzésmódszerek, szokások, szubjektív vélemények.
Vágjunk is bele! A legtöbbször feltett kérdés, s egyben a megoldásra váró felvetés: mi kell a jó ultrához?
Az energia kulcskérdés az ultrafutásban, de fehéren-feketén (az ábrán kéken) kiderült, hogy a megkérdezett sportolók jelentős hányada „mindenevő”, míg második helyen a vegetáriánus étrenddel élők állnak, de jóval kisebb százalékot képviselve
A válaszok és a tapasztaltabb ultrások elmondása alapján sok futás, tudatos edzés és persze jó adag akarat, no meg az átlagosnál tudatosabb életmód, amelybe beletartozik a megfelelő regeneráció vagy éppenséggel a megfelelő minőségű étkezés is.
A felkészítés mikéntjében szakmai körökben sincs egyetértés, a különböző módszerekkel dolgozó edzők más-más felkészülést tartanak üdvözítőnek, de a legtöbben egyetértenek abban, hogy minél hosszabb versenytávokra készül egy sportoló, annál többet kell futnia hetente az edzésein is.
Érdekes, hogy százalékosan nincs nagy különbség a lefutott edzésadagokban, de a heti száz kilométer feletti futást kevesebben jelölték meg, aminek persze oka lehet az is, hogy hobbisportolókról van szó, akik a szabadidejükből hasítják ki a felkészülésre szánt időt
A belépőszintű ultratávokhoz legalább hetven-száz kilométer közötti heti futásmennyiséget javasolnak, azonban a felmérések szerint az ötven és nyolcvan kilométer közötti kihívásokat teljesítő hobbifutók többsége inkább heti ötven-hetven kilométer közötti edzésmunkát végez.
Tapasztalataim szerint az edzésmennyiség növelése sokat javít a teljesítményen, különösen ha azt jól felépített rendszerben végezzük. Itt jön a következő fontos tényező, a minőségi munka. Vannak futók, akik képesek edzésterv nélkül, érzésre futva jó eredményt elérni, de a többségnek a strukturált, egyénre szabott rendszer a legjobb út a sikerhez. Sokféle iskola létezik, sok edző a pulzuskontrollra esküszik, sok alacsony intenzitású futással, mások pedig a tempóalapú vagy épp a vegyes módszerre, könnyű és intenzív futásokat vegyítve a tervben. Mostanában sok ultrafutó kezdte el a résztávos, magas intenzitású munka hasznosságát felismerni a maratoni feletti távoknál is.
Az edzés- és versenymódszerek megválasztásában viszonylag egyforma nagy a szórás. Ami talán a legérdekesebb, hogy a manapság favorizált felkészítésekkel szemben még mindig vezet a hobbifutás legősibb technikája, vagyis az, hogy a sportoló „érzésre” fut…
A következő fontos kérdés a hosszú távú futások kapcsán: mikor kezdjük?
Napjainkban divat lett mindent azonnal megcsinálni, egy-két éves futómúlt után belevágni az ultratávú teljesítésbe. Nos igen, vannak sikeres ultrafutók, akik szintén így kezdték, de ők jelentik a kevés kivételt. A „gyorsan és azonnal” elvét követők közül a többség általában lesérül, abbahagyja a futást, vagy évekig küszködik folyamatos sérülésekkel, stagnálással.
Ez alapján nem években határoznám meg, hogy mikor érdemes elkezdeni ultratávot futni, hanem inkább felkészültségi szintben.
Az ultrafutás sarokpontja a cipő, éppen ezért nem véletlen, hogy a hosszútávú teljesítésre vállalkozók körében azok a márkák viszik a pálmát, amelyek gyártói kifejezetten a maratoni táv feletti kihívásokra terveznek és alkotnak meg speciális lábbeliket
Mit jelent ez a bizonyos felkészültségi szint?
Véleményem szerint ha már képesek vagyunk stabilan, belesétálás nélkül lefutni egy sík maratonit úgy, hogy a célból nem a rohammentő visz el, akkor érdemes lehet az ultrázás gondolatával kacérkodni, de ehhez két-három lefutott maratoni mindenképp szükséges.
Mikor megkérdeztem a tapasztalt ultrafutókat, hogy mi a legfontosabb tulajdonsága egy jó ultrafutónak, akkor a legtöbben a türelmet mondták, s több mint tíz ultratávú teljesítés után magam is úgy vélem, a fokozatos felkészülés a legjobb út az ultrafutáshoz.
Az ultrafutás nem a tinédzserek sportja, a 493 válaszadó 50.5 százaléka a negyven-ötven év közötti korosztályba tartozik, és mindössze 7.1 százaléka harminc év alatti; de szép számmal akadnak hatvan év felettiek is, szóval, sohasem késő elkezdeni. A felmérés és más adatok szerint az urak jóval többen vannak ebben az ágazatban, mint a hölgyek. Természetesen a belépő, ötven-hatvan kilométer körüli távokat futják a legtöbben, de sokan vannak a nyolcvan-száz, sőt kétszáz kilométer feletti távokat futók is.
