Papírja van róla: 95 maratoni egymás után

A hivatalos Guinness-tanúsítvány apropóján érdemes felidézni az amerikai Alyssa Clark parádés teljesítményét, aki 95 egymást követő napon futott maratonit, részben futópadon.

A mosolya alapján Alyssa Clarknál kevés boldogabb embert hordott a hátán mostanság a föld. Az amerikai amatőr futó a Guinness-rekord-tanúsítvánnyal a kezében fotózkodott fülig érő szájjal, ugyanis végre megkapta a hivatalos papírt arról, hogy nála több maratonit egyetlen nő sem futott egyhuzamban.

2020. március 31. és július 3. között 95 egymást követő napon teljesítette a klasszikus, 41.195 km-es távot.

Mondhatni, a koronavírus-járvány ihlette az elhatározást, hogy a lezárások végéig minden áldott nap megtesz egy maratonit, majd lényegében a betegség vetett véget a szériának. No de haladjunk sorban.

Az Olaszországban élő 28 éves amerikai nőt is megviselte a bezártság, és hogy ezt átvészelje, futópadra pattant – úgy tervezte, a lezárások végéig naponta fut egy maratonit. Végül egészen május végéig a futópad volt a hű társa, csak azt követően tudta a szabadban falni a kilométereket. Kezdetben olyannyira nem a csúcsdöntés járt a fejében, hogy igazából csak 25 nap után értesült róla, hogy a nőknél 60 egymást követően megtett maratoni a vonatkozó csúcs.

Alyssa Clark a 95 egymás utáni maratonival Guinness-rekordot állított fel – Fotó: runningmagazine.ca

Mondják, evés közben jön meg az étvágy, így ezt követően nem egyszerűen Guinness-rekordot akart dönteni, hanem a 75-ös sorozatot tűzte ki célként, ezt június 13-án érte el. A történetet felelevenítő Canadian Running Magazine már a széria közben elérte az amatőr futót, aki azért elismerte, bármilyen szórakoztatóan indult a kihívás, egyre megterhelőbbé vált. Ennek ellenére még egy hónapot ráhúzott, és összességében átlagosan négy óra alatt teljesítette a maratonikat. Még egy költözést is „levezényelt”, hiszen a sorozata közben költözött a férjével Olaszországból Floridába.

Bármennyire is nehezen alakult, százig már nem akart megállni, ám fájdalmat érzett a mellkasában, és az orvos felső légúti fertőzést állapított meg, így 95 maratoni, azaz nagyjából 4000 km után leállt.

Mint két hét múlva kiderült, a férjével mindketten elkapták a koronavírust. Alyssa Clark már csak a rekord elismerésének a hosszú procedúrája miatt sem tervezi megdönteni a saját csúcsát, ám azért vannak még tervei a futásban. Csak remélhetjük, hogy a folytatásban már nem a koronavírus-járvány adja a kereteket…

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.