Purgai Evelyn a Közép-európai Regionális Bajnokság megnyeréséért küzd

Az egyik legjobb magyar Spartan-versenyző, az utóbbi időszak versenyeiről és a jövőről beszélt a Csupasportnak.

Purgai Evelyn Spartan Elite kategóriában versenyez, a magyar lány remek eredményeket ért el a közelmúltban, a legutóbbi versenyeiről beszélt a Csupasportnak.

Menjünk visszafele az időben: július végén Vácon a Spartan Race Sprint Elite Heat eseményen ért el első helyezést.

Ez volt az első olyan magyar verseny, ahol a városon belül is voltak akadályok – mondta Purgai Evelyn. – Sík volt a terep, ez kedvezett nekem, jól lehetett futni, nagyon élveztem. Az időjárás viszont megtréfált minket, esett az eső, ez nem volt előnyös, ugyanis csúsztak az akadályok és az eszközök. Ám ahogy kisütött a nap, elkezdett száradni, egyre könnyebb lett. Az eseményen részt vett egy remek magyar versenyző, Csernák Enikő, ellene még nem versenyeztem, kíváncsi voltam, mire megyek. Az elején vezettem, majd a dárdadobásnál megelőzött, a futásnál beértem, aztán hibázott egyet, végül első lettem.

Július közepén a romániai Közép-európai Regionális Bajnokság (CEU) Spartan Race-én két bronzérmet szerzett, miután harmadik lett beastben és superben is.

Szombaton volt a beast, huszonöt kilométer és ezerötszáz méteres szintemelkedés várt minket. A hosszabb távokat nem kedvelem, nekem a rövidebbek jobban fekszenek. Tizenkét kilométerig egészen jól éreztem magam, aztán tizenhétig volt egy kisebb holtpontom. Emelkedő emelkedőt követett, s amikor azt hittem, nem lesz már több, jött egy újabb. Kemény volt. Hatalmas meglepetésemre a harmadik helyen értem be, ráadásul nem volt távol a második, sőt az első helyezett sem.

Sosem voltam még beasttávon dobogós, nagyon örültem ennek az eredménynek.

Másnap aztán jött a super. Nagyon fáradt voltam, ráadásul fájt a lábam is, rendesen éreztem az előző napot. A rajt előtt azt mondták, ne lepődjünk meg, ha találkozunk medvével, ha így lesz, csapjunk nagy zajt, attól megijed. Szerencsére nem találkoztam vele. Szép helyen versenyeztünk, a szombat után vasárnap is harmadik lettem.

Július elején Ausztriában a Nyugat-európai Regionális Bajnokság (WEU) eseményén vett részt, negyedik helyen ért célba.

Ez volt az egyik legkeményebb verseny, amelyen valaha elindultam. Super távon indultam, korábban még nem versenyeztem WEU-s eseményen. Kíváncsi voltam a mezőnyre, elég ügyes lányokkal találkoztam. A terep viszonylag sík volt, viszont kevés volt az igazán jól futható rész. Sok volt a dimbes-dombos, gödrös, nehéz terep, figyelni kellett, nehogy rossz helyre lépjek. Folyamatosan harcban voltam a harmadik helyért, a homokzsákcipelés viszont kifogott rajtam, így negyedik lettem. Hangulatos verseny volt, nem sokon múlt a bronzérem.

Júniusban Szlovákiában, Somorján vett részt CEU-versenyen, sprintben arany-, superben ezüstérmet nyert.

Ha őszinte akarok lenni, ezt a hétvégét nem előzte meg komoly felkészülés, mégis remek eredményt értem el. A terep kedvezett nekem, sík volt és jól futható, ráadásul az akadályok is remekül mentek.

Mindkét nap egyet-egyet hibáztam, örültem, hiszen éreztem, hogy fejlődtem. A dárdadobással nem voltam elégedett, a többivel igen.

A CEU-ban jelenleg remek helyen áll, van esélye megnyerni a sorozatot.

A Közép-európai Regionális Bajnokságban jelenleg a második helyen vagyok, valóban van esélyem a végső győzelemre. Vannak nagyszerű cseh, szlovák, szlovén, ukrán és román ellenfelek, szeptemberben egy csehországi eseménnyel zárul a liga, ott dől el, hányadik helyen végzek. Bizakodó vagyok, mindent megteszek majd a győzelemért. Ám előtte még augusztus végén Szlovákiában is jelenésem lesz, ott beasttávon versenyzem. Biztosan nem unatkozom az előttem lévő időszakban.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szilvaszedés közben napszúrást kapott, majd győzelmet aratott az Öreg-Bakonyon
Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé
Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó
Elkésett, hét perccel később rajtolt, de nem bánja, így lett izgalmas az üldözés!

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.