Taigetos Special: nem dobnak le senkit, de kiesők vannak – a survivor futóverseny

Igazán különleges viadalra kerül sor szombaton Tapolcán, immár második alkalommal.

A kora őszi hétvégék futóversenyeinek valóságos áradatában szemet szúrt szerkesztőségünknek egy egészen különleges verseny, a szeptember 24-én, szombaton Tapolcán, a Tapolcai Trappolók szervezésében sorra kerülő II. Taigetos Special.

Noha arról szerencsére nincs szó, hogy a gyengén teljesítőket ledobják a mélybe, mint a legenda szerint az ókori görögök a csenevész csecsemőket (akiket az újabb kutatások szerint nem ledobtak, hanem „csupán” kitettek egy sziklára, ahol magára hagyták), de abban azért mindenképpen fenn áll a hasonlóság, hogy a résztvevők folyamatos eredménykényszerben vannak. Egy 1000 méteres zárt pályán kell futni körbe-körbe, és az eredeti, ötletes alapszabály szerint 10 kilométer után elkezdődnek a kiesések (az első 10 kilométeren csak sérülés, vagy időtúllépés következtében lehet kiesni), attól fogva minden kilométer végén az utolsó helyen állónak ki kell állnia, számára véget ér a verseny, mehet megenni a gyrosát és meginni a Mythos sörét.

A táv csak egyénileg teljesíthető, és az is különlegessé teszi, hogy bár körverseny, tilos a lekörözés. A mezőny mögött az úgynevezett söprögető fut, ő is a verseny résztvevője, de őt már nem előzheti meg az élen álló.

A söprögető folyamatosan figyeli, tájékoztatja, és kieséssel fenyegeti az éppen utolsót, majd az idő elérkeztével ő mondja ki az „ítéletet”, vagyis közli vele, hogy ki kell állnia.

Az illemhely és az orvosi ellátás beleszámít a versenyidőbe, ezért az esetleges kiállásokat „taktikusan” kell megoldani! Az nyeri a versenyt, aki az utolsó körben is pályán van és teljesíti azt.

Legfeljebb 140-en vehetnek részt a versenyen, így mivel az első 10 kilométeren nincs kiesés, utána pedig kilométerenként apad eggyel a létszám, a verseny maximális távja 151 kilométer lehet.

„Tavaly a hatvanötödik kilométernél ért véget a verseny – mondja a csupasport.hu-nak a Taigetos Special főszervezője, Földesi József, a futóberkekben Föci becenéven ismert ultrafutó. – Nagyon élvezték, akik ott voltak, kicsit olyan volt az első, mint a One way ticket, itt sem tudták még a résztvevők, hogy tulajdonképpen miről is szól ez a verseny, hogyan kell taktikázni, erőt beosztani, a vécézést úgy letudni, hogy azzal ne essen ki a versenyből, és így tovább, tehát be kell még vezetni ezt is, mint minden új dolgot. Van egy kerékpáros körverseny, amely ugyanezen rendszer szerint működik, onnan jött az ötlet, azt adaptáltuk futóversenyekre. Az ötletgazda Drabik Kriszti, a híres ultrafutó, a tavalyi versenyen ő volt a söprögető is.

A söprögetőnek kulcsszerepe van, neki végig kell futnia az egészet, ezúttal az idei Spartathlonon is induló Nagy Miklóst sikerült erre megnyernünk, szerencsére vállalta a feladatot.”

Az idei Taigetos Specialra augusztus 31-ig lehetett jelentkezni, de még a helyszínen (8300 Tapolca, Sümegi út 40.) is lehet nevezni 13 ezer forintért (illetve 2000 forint a chip letéti díja). A nevezési díj fejében jár a versenyen való részvétel mellett egészségügyi felügyelet, befutóérem, díj (a férfiaknál és a nőknél is az első három helyezettet díjazzák serleggel, ajándékokkal és versenymeghívásokkal), diploma, gyros (vegán is), Mythos sör, fürdő használata, szponzori ajándék és kedvezmény a Trappolók SE rendezvényeire.

Fotók: Tapolcai Trappolók SE

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kutyatámadást és villámlást is túlélt az immár kétszeres Spartathlon-győztes
Képeslapról tervezte a csúcshódítást, végül napokig küzdött az életéért a sziklafalban
Spartathlon: feladás a furgon miatt, pluszkilométerek, 14 magyar teljesítő
Kettős siker, afrikai csata, múmiafutás: tíz érdekesség a Londoni maratoniról
Szabó Zsófiának kudarc volt ez az év, abbahagyhatja a bringázást

Videók

Kell egy kis testmozgás a délutáni kávé után: fociőrült kolléga az irodában
Lélegzetelállító videó: egy százméteres sziklatorony megmászása testközelből
Még hogy a bázisugrás nem versenysport? Itt a bázisfutás!

Hegymászás

A hegymászás hőskora: elsőre rögtön tíz magyar jutott fel egy nyolcezres csúcsra
Két hegymászó halálos balesetet szenvedett a Magas-Tátrában
Szombat óta nem találják a Hochkalteren eltűnt 24 éves hegymászót

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
Öt remek tipp a könnyű karintiai túrázáshoz
Utazzon Karintiába: evezős túra a Dráván vagy 36 hajtűkanyar a panorámaúton
Mozogni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
Tippek a víz szerelmeseinek: termálfürdő, vízi csúszda és egyedülálló kilátás

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.