BLOGRA FUTOTTUNK Tavaszi zsongás: futótrikósok előnyben!

Blogszörfösünk kezdi megtalálni a tavaszi hullámokat, ugyanis egyre több szó esik a futással foglalkozó honlapokon, blogokban a versenyekről, s aktuálisnak tűnik a „Póló vs. trikó legyen-e a rajtcsomagban?” kezdetű téma is.

Szombat reggel, még az ágyban heverészve, egyre erősebben motoszkált az agyamban a „Helló, ma futóedzés van, kelni kellene!” kezdetű gondolat, de az eltökéltségben gyengébbik énem ezt meg sem akarta hallani. Ránézve a telefonomra, hogy mégis milyen idő lehet, még inkább biztos lettem abban, hogy bizony még várnom kell, mert odakint újfent –4 Celsius-fok volt. Aztán egy óra múlva rácsodálkoztam, hogy egy fokkal melegedett az idő, s azt számoltam, ha délig várok, akár nulla fokot is mutathat majd a hőmérő. Na, de ez sem kecsegtetett nagyobb futókedvvel, úgyhogy inkább feltápászkodtam és nekiálltam amolyan csajosan elkészülni: fél tízkor elstartoltam, a teljes téli szettet magamra húztam, de legalább kivételesen eltaláltam a rétegszámot a felsőknél.

A keddi erőnléti és pénteki TRX-edzés miatt masszív izomlázam volt, a karomban lévő jelen esetben teljesen érdektelen, viszont az már nem, hogy a combjaim helyén két betontömb darabolta szét a mozgásomat.

Szerencsére bemelegítésnek négy kilométert írt az edzésnapló, ez pont elég volt arra, hogy ennyi ideig tartó vánszorgás és cammogás tényleg bemelegítsen (mindig mondom: valamit tényleg tud a Csonti mester!). Aztán jött a résztávozás, majd irány haza, s ekkor már képes voltam nyomokban futómozgást imitálni, s ennek örömére a nap is kimosolygott a felhők közül (na, most már kezd elég lenni a hidegből, még ha az utolsókat rúgja is!).

JÁNOS FUT (honlap)

A futóblogoló János részt vett a pilisszentkereszti terepfutáson: amiért számomra érdekes volt az írása, hogy 2014-ben is megfutotta ezt az útvonalat, és összenézve az akkori pulzusadatait a mostaniakkal, egyértelműen látszik, mennyivel edzettebb lett az elmúlt évek alatt!

 

RUNNER’S WOLRD MAGYARORSZÁG (Facebook)

Korábban már írtunk arról, hogy a kezdő futók csak kapkodják a fejüket olyan kifejezések hallatán, mint „fartlek, intervall, PB, anaerob, aerob, HHH” Bizony van mit megtanulni, hogy ne nézzünk bambán, ha ezekhez hasonlókat hallunk. A Simonyi Balázs által összeállított kifejezések viszont a klasszikus csúsztatós dumákra térnek ki, érdekes kis olvasmány. A legjobban a futóözvegy tetszett 🙂

S ha már Simonyi Balázs, akkor egy szösszenet a blogjából, amelyben a trikókkal való különleges kapcsolatát, az ebből eredő misszióját és harcát osztja meg velünk – hozzáteszem, teljesen egyetértek vele. Trikókat kérünk a versenyekre póló helyett!

 

IRUNMOM.COM (honlap)

Túróczi Réka hazánk egyik legszebb futónője. Mindig ámulok, hogy három gyerkőc és munka mellett milyen ügyesen lavírozik a hétköznapokon, osztja be kevés szabadidejét, oldja meg a nem kevés edzést, ráadásul gyönyörű nő.

Réka „Visszatérés” címmel megjelent blogbejegyzésében arról olvashatunk, mennyire nehéz eleve kibekkelni azt az időszakot, amikor kényszerpihenőn vagyunk, nem tudunk sportolni, aztán pedig mennyi türelem kell a visszatéréshez. Nagyon hasznos tanácsokat ad, érdemes elolvasni!

 

NIKIMOVES.BLOG.HU (honlap)

Réka visszatéréssel kapcsolatos bejegyzése után maradnék hasonló témánál: Niki áldozatul esett a sok havas-jeges futásának, és elég súlyosan lesérült. Az állandó küzdelem a téli tereppel, az egyensúlyozással mentálisan is megviselte, plusz jött a fájdalom, és a kéthetes regeneráció. Szerencsére úgy tűnik sikerült, újra szabadon futhat, megszűntek a korlátok, ezt az időszakot írja meg blogjában.

Remélem, kevesen sérültek meg az alapozó időszak alatt, s az, aki így járt, már gyógyultan edzhet újfent, mert a lényeg: fussatok, fussatok, mert futni jó!!!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.