Több mint háromezren futottak a Balatonnál

A legnépszerűbb táv ezúttal is a félmaratoni volt, a női verseny harmadik helyezettje világbajnoki ezüstérmes öttusázó!

Már 19. alkalommal találkoztak a versenyzők Siófokon, írta beszámolójában a Budapest Sportiroda. A 19. JYSK Balaton Maraton és Félmaratonon 3310 nevező állt rajthoz. A Petőfi sétány platánsora alatt kialakított rajtterületről kilenc versenyszámban indulhattak útnak az amatőr futás kedvelői.

A legnépszerűbb táv ismét a félmaratoni volt, de a hatod-, a negyed- és a harmadmaratoni távon is sokan indultak. A két utóbbi kivételével a távokat párban is teljesíthették a résztvevők, a maratoni 42 kilométert pedig három szakaszban futhatták le azok, akik a leghosszabb kihívást választották. A népes mezőny a nap folyamán három rajtidőpontban indult útnak, így egész napra megtöltötte a siófoki utcákat és az ilyenkor már csendes Balaton-partot élettel.

A résztvevők 478 településről neveztek. A futók fele a félmaratoni távon indult, közülük több mint kétszázan először álltak rajthoz a 21 kilométeres távon. A JYSK Balaton Maratonon csaknem ötszázan csapatban vágtak neki a választott kihívásnak. A szezonzáró futás résztvevőit jellemzően a 26-50 éves korosztály adja, sokan azonban a 70 év feletti korcsoportot képviselték. Az idei Balaton Maraton legidősebb indulója a futóélet ikonikus alakja, a 87 éves Fehér Károly (avagy Karcsi bácsi) lett.

Érdekesség, hogy a női verseny bronzérmese Barta Luca lett, aki „főállásban” öttusázó, mégpedig világbajnoki ezüstérmes női váltóban.

Az egyéni JYSK Balaton Félmaraton eredményei

Férfiak: 1. Vásárhelyi Máté 1:09:34 2. Gyenes Donát 1:11:44 3. Zvekán Zsombor 1:12:20

Nők: 1. Bátai Réka 1:22:34 2. Garai Ágnes Szonja 1:22:43 3. Barta Luca 1:23:26

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.