Új fedett pályás női 24 órás Európa-csúcs

Az oslói versenyen a norvég Therese Falk 261.170 kilométerre javította a 2020 augusztusában a lengyel Malgorzata Pazda-Pozorska által aszfalton felállított 260.679 kilométeres rekordot.

Új fedett pályás – és abszolút – női 24 órás Európa-csúcs született az oslói olimpiai stadion alagútjában a hétvégén, a pályát a stadion lelátója alatt kialakított egy kilométeres futófolyosón jelölték ki, leginkább a földalatti vasút nagyrészt sötét alagútjához hasonlítható körpályán. A norvég Therese Falk 261.170 kilométerre javította a 2020 augusztusában a lengyel Malgorzata Pazda-Pozorska által aszfalton felállított 260.679 kilométeres csúcsot, s bizony a férfi győztesnek is szednie kellett a lábát, hogy abszolút győzelmet arasson. Allan Hovda új norvég csúccsal, 264.887 kilométerrel fejezte be a versenyt.

Therese Falk, akinek első ultramaratoni eredménye 2013-as, az idén hatodik alkalommal állt rajthoz a lélekpróbáló fedett pályás versenyen. Korábbi eredményei a következők szerint alakultak (kilométerben): 203.549 (2014), 210.764 (2015), 220.346 (2016), 227.400 (2017), 234.270 (2019).

A világcsúcs továbbra is az amerikai Camille Herron nevéhez kötődik, aki 2019-ben Albiban az IAU 24 órás világbajnokságon 270.116 kilométerre javította saját csúcsát. Ugyanott, ahol Bódis Tamás és a magyar férfiválogatott (Bódis Tamás, Büki Tivadar, Csécsei Zoltán, Halama Levente) ezüstérmet szerzett.

Herronnal szeptemberben Budapesten, a Margitszigeten és Balatonfüreden is lehetett találkozni. Az EMU hatnapos nemzetközi versenyére csúcsdöntési céllal érkezett, ám sérülés miatt feladta.

Egyébiránt a 2006 óta rendezett verseny történetének első női győztese magyar. Bérces Edit nem másnak, mint Puskás Ferencnek dedikálta futását, az esemény ugyanis Puskás temetésének napjára (2006. december 9.) esett.

Az adatok forrása: DUV Ultramarathon Statistics

Fotó: Björn Hytjanstorp

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.