Újra itt az esély a fogaskerekű legyőzésére a hegyvidéki emelkedőn

Április 15-én ismét versenybe szállhatnak a lassan 150 éve közlekedő budai járművel.

A rajthoz állók már 18. alkalommal startolnak el, hogy a fogaskerekű vasúttal egyidejűleg indulva előbb érjék el a Széchényi-hegy, Gyermekvasút végállomást, mint a szerelvény. A négy kilométeres távot alig 15 perc alatt teszi meg a 60-as villamosként is ismert fogaskerekű, méghozzá 325 méteres szintemelkedéssel.

Ezt megtehetik futva és kerékpáron, egyénileg és csapatban is, a legjobbak pénzdíjban is részesülnek.

Az izgalmas, ám izzasztó kaland mellett kevésbé megterhelő, családbarát versenyszámban, túrázóként is lehet nevezni. A Hegyvidéki Sportközpont hét kilométeres természetjáró sétára is invitálja az érdeklődőket. Az útvonal érinti a Tündér-sziklát és a Szent-Anna kápolnát is, a végállomás megegyezik a főverseny célterületével, így a sportolás után együtt lazíthat minden induló.

Minden résztvevő egyedi 2023-as emlékpólót kap ajándékba. A különböző kategóriák első három helyezettjei pedig az „Előzd meg a fogaskerekűt” arculatát tükröző, évente változó éremmel is gazdagodnak. Sőt, bónuszként minden rajthoz álló nevező 50 százalékos kedvezménnyel léphet majd be az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokságra!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Átvette nemzetközi díját a magyar maratoni úszó
Olimpiai ikontól tanulja a szörfözés alapjait Lamine Yamal
Különleges siker Tihanyban: életében először végzett az első helyen
Jó tanácsok kezdőknek: ne a kort nézzük, ha személyi edzőt választunk
Gyakorlatok, amelyekkel felkészíthetjük a túrázás kihívásaira a bokánkat

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.