Az eltökélt nő kihívása: három hónap alatt megmászni mind a 14 nyolcezres hegyet

Kristin Harilának tavaly a bürokrácia hiúsította meg a tervét, most viszont megdöntheti a nepáli legenda rekordját.

Korábban többször is írtunk a norvég hegymászóról, Kristin Hariláról, aki fejébe vette, hogy rekordidő alatt mássza meg a világ tizennégy nyolcezres csúcsát. Természetes, hogy ennek is van sportértéke, ezáltal hírértéke is, hiszen egy nyolcezres tetejére feljutni nem kis kihívás, ugyanakkor némi „celebes” beütése is lehet egy ilyen rekordhajszolásnak – ellentétben rengeteg hegymászó sok-sok hónapig tartó felkészülésével, akklimatizációjával, akiknek egy-egy hegy nem csupán afféle kipipált szám.

A 37 éves Harila persze serpák segítségével, helikopteres szervezéssel, pótlólagos oxigénnel mászik. Norvégiában sífutóként kezdte sportkarrierjét, mérsékelt sikerrel, majd a Kilimandzsáró meghódítása után, 2019-től hatezres hegyek csúcsára is felért. Két évvel később, 2021. május 23-án már a Mount Everesten is ott állhatott, majd még aznap megmászta a szomszédos Lhocét is; tizenkét órán belül ez egyetlen hölgynek sem sikerült addig, azaz egy világrekordja már van (most májusban pedig tovább faragott az időn, ugyanerre nyolc óra alatt volt képes).

Tavaly kezdett bele a külső segítség mellett is igen jól hangzó kihívásba, vagyis hogy első nőként és az egykori gurka katona, Nirmal Purja után a történelem során második emberként minden nyolcezresre feljusson egyetlen szezon alatt.

Bármilyen hihetetlen, nagyon közel járt ahhoz is, hogy megelőzze a nepáli rekordert, 2022-ben rövid idő alatt tizenkét csúcsot teljesített, a kínai hatóságok azonban a Covid miatt korlátozták a külföldiek belépését, és nem adtak engedélyt a Cso-Ojura és a Sisapangmára – pedig Harila még az Instagram-követőit is mozgósította.

Ami nem sikerült tavaly, az megvalósulhat 2023-ban. A norvég nem adta fel, újra nekivágott a hegyeknek, már nem volt kínai koronavírus-vétó sem, és miután június 5-én feljutott az Annapurnára is, elmondhatja, hogy ebben az évben alig negyven nap alatt máris nyolc különböző nyolcezresen volt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kristin Harila (@kristin.harila) által megosztott bejegyzés

Nirmal Purjának 189 nap kellett a sorozathoz, Harila viszont úgy érzi, ő rövidebb idő alatt is végezhet.
Harila 2023-as eredményei (zárójelben azt írtuk, hogy az adott hegy hányadik a magassági sorrendben):

Sisapangma (14.) – 8027 méter, április 26.

Cso-Oju (6.) – 8201 méter, május 3.

Makalu (5.) – 8463 méter, május 13.

Kancsendzönga (3.) – 8586 méter, május 18.

Mount Everest (1.) – 8849 méter, május 23.

Lhoce (4.) – 8516 méter, május 23.

Dhaulagiri (7.) – 8167 méter, május 29.

Annapurna (10.) – 8091 méter, június 5.

Még hat hegye van hátra, most a Manaszlu a következő cél, aztán jöhetnek a pakisztáni hegyek, például a hírhedt K2. A még előtte tornyosuló akadályok: Manaszlu (8. – 8163), K2 (2. – 8611), Nanga Parbat (9. – 8125), Gasherbrum I (11. – 8068), Broad Peak (12. – 8047), Gasherbrum II (13. – 8035).

Úgy tervezi, hogy július végére, vagyis összesen három hónap alatt befejezi, így feleannyi idő alatt teljesítené a furcsa kihívást, mint Nirmal Purja.

A Nanga Parbaton akár találkozhat Varga Csabával is, aki kedden indult a világ kilencedik legmagasabb hegyéhez. A nagyváradi sportember eddig öt nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsot mászott meg pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül: 2013-ban a Gasherbrum II-t, 2014-ban a Broad Peaket, 2017-ben a Manaszlut, 2019-ben a Gasherbrum I-et, 2021-ben a Dhaulagirit.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.