Megérkeztek a Gasherbrum alaptáborába

Suhajda Szilárd és Klein Dávid egyhetes gyalogtúrát követően már ötezer méter felett tartózkodik, de az előttük érkező csapatnak három próbálkozásból sem sikerült átkelnie a gleccseren.

Suhajda Szilárd június 7-én indult el Magyarországról, hogy a Kalifa Himalája Expedíció 2018 tagjaként első magyarként pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül felérjen a 8080 méter magas Gasherbrum I (Hidden Peak) és a 8035 méteres Gasherbrum II csúcsára. A sportember másnap a pakisztáni fővárosban, Iszlámábádban találkozott barátjával, Klein Dáviddal, aki a májusi sikertelen Sisapangma expedíciót követően a térségben maradt. Együtt folytatták útjukat a Gasherbrum I és II alaptábora felé, Klein Dávid azonban csak a Hidden Peakre szeretne felmászni, mivel a G II- csúcsát 2003-ban már sikeresen elérte.

Iszlámábádból június 10-én repültek Skarduba, mindketten kiváltották mászóengedélyüket, majd terepjáróval megérkeztek Askole faluba, ahonnan június 13-án gyalogosan indultak el az ötezer méter felett kialakított alaptábor felé, ahova időközben megérkeztek, s ahol erősen havazik, sőt egy távolabb lezúduló lavina robaja is hallatszott.

Az időjárás egyelőre kedvezőtlen, a magyar mászók előtt érkező expedíciós csapat háromszor is megpróbálkozott átkelni az alap- és az egyes tábor között húzódó, erősen felszabdalt Gasherbrum gleccseren – sikertelenül.

 

A két magyar hegymászó Iszlámábádtól együtt folytatta útját

 

„A gleccser minden korábbinál makacsabb akadályt állít a mászók elé, a hasadékok labirintusát kiterjedt, vékony jéggel és hóval fedett tavak tarkítják, amelyek az expedíciós csapat tagjai szerint megkerülhetetlen akadályokat képeznek, s többen is beszakadtak már a jeges vízbe” – fogalmazott Suhajda Szilárd június 20-án küldött beszámolójában.

 

Egyelőre mostoha az időjárás a Gasherbrum-csoportban

 

A két magyar hegymászó hamarosan megkezdi akklimatizációs köreit, a tervek szerint magaslati táborokat építenek ki. A Gasherbrum-csoport hegyei ugyanis nem tartoznak a népszerű nyolcezresek közé, így minden valószínűség szerint – Klein Dávid Sisapangma-expedíciójához hasonlóan – ezúttal is kevés mászó tartózkodik majd a hegyen.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.