Majdnem egy hét telt el azóta, hogy leúsztam első négyezer méteremet, de egyszer sem edzettem. No, nem mintha elment volna a kedvem tőle, egyszerűen még mindig nem sikerült teljesen kikúrálni magam abból a megfázásból, amit nemrég sikerült összeszednem, ezért úgy döntöttem, a regenerációt helyezem a fontossági lista első helyére. Egyébként sem felemelő érzés taknyosan tempózni, azt meg pláne nem szeretném, hogy „megcseppfertőzzem” a medencében úszó társakat.
Aztán jött a hír, hogy a július 7-re kiírt Balaton-átúszást egy héttel ismét eltolják… A tó vize még mindig csak 21 fok körüli, viharos szelet is mondtak, ami egyenlő a nagy hullámokkal, nem csodálom, hogy a szervezők nem vállalták a kockázatot.
Hogyan éltem meg a halasztást?
Örültem. Egyrészt azért, mert így biztosan rendbe jövök az átúszás napjára, másrészt a pluszidő plusz edzéslehetőséget jelent, ami nekem – aki két héttel az eredeti időpont előtt döntötte el, hogy márpedig idén átússza a tavat – ajándék. Meggyőződésem, hogy az ilyen erőpróbára nemcsak fizikailag, hanem szellemileg is fel kell készülni, arra pedig nagyon jók az ilyen pluszhetek. Ha szabad halkan megjegyeznem, számomra a július 21. lenne a tökéletes időpont, terveink szerint akkor amúgy is a Balatonnál nyaralunk a családdal, ötéves kislányom pedig biztos hősként tekintene rám, amikor beérkezem a célba, és megmutatom neki, honnan indultam. Talán még kedvet is kapna, és egyszer közösen úsznánk át. Persze ne szaladjunk ennyire előre, előbb jussak el a révfülöpi rajthelyre!
Ahogy a bevezetőben írtam, úszóeredményt ezúttal nem tudok prezentálni, helyette véleményt alkotnék egy jelenségről. A halasztások bejelentését rengeteg vélemény kíséri, a legtöbben megértik, elfogadják, legfeljebb sajnálkoznak kicsit, mert idén nem tudnak eljönni. Akadnak azonban néhányan, akik durcás kisgyerekként duzzognak, hogy bezzeg régen 19 fokos vízben is megrendezték az átúszást, nekik a magzatvizük sem volt melegebb annyinál, mindenki puhány, aki nem bírja, a szél pedig szót sem érdemel.
Nos, az ilyen „úszótrollok” egyedül azt felejtik el, hogy rajtuk kívül nyolcezer másik (98 százaléka amatőr, s azok 50-60 százaléka is első bálozó) ember is tartózkodik a vízben az átúszás napján, és egyáltalán nem mindegy, hogy a menet közben kiszállók száma a szokott egy százalék körül mozog vagy a kísérő hajóknak percenként kihűlt, begörcsölt embereket kell kihalászniuk a tóból. Ez ugyanis nem olyan, mint a futás. Ha ott elfáradok, leülök a járda szélére vagy egy közeli padra pihenni. A vízben viszont nagy hullámok között talán fel sem tűnik, hogy bajba kerültem. Én kifejezetten örülök neki, hogy a szervezők akár a korábbinál is sokkal nagyobb figyelmet fordítanak a biztonságra, semmi sem fontosabb ugyanis annál, hogy mindenki épségben átérjen a túlpartra.
Háziorvosom is hasonló alapossággal járt el a héten. Amikor beléptem a rendelőbe, hogy kitöltessem vele az átúszáshoz szükséges igazolást, összevonta szemöldökét, már kaptam is a beutalót EKG-vizsgálatra és laborba, a leletekkel visszaérve pedig a vérnyomás mérés és a tüdőm meghallgatása sem maradt el.
Dolgozni csak pontosan, szépen…
