Élőhalas csalizás

A ragadozó halak, a süllő, a harcsa, a balin vagy a csuka elejtése gyakran élő csalihallal a legkönnyebb. Lássuk, milyen lehetőségek léteznek, melyik állat milyen hal kifogásánál kedvező.

A csalihal pontosan arra jó, amit neve is jelent, vagyis a horgászbot közelébe csalni a nagyobb, ragadozó halakat.

Legősibb, és legjobban bevált csali a kis hal, akár élő, akár élettelen állapotban felkínálva. Hogy milyen csalihalakkal érdemes leginkább próbálkozni? Leggyakrabban a küsz, a bodorka, a vörösszárnyú keszeg, a kárász, az ezüst kárász, a naphal, valamint más keszegfélék ivadékai jöhetnek számításba.

Küsz: Más néven sneci, és elsősorban süllőzéshez használhatjuk, mert a ragadozó keskeny garatnyílásán is könnyen lecsúszik. Ugyancsak küsszel csalizhatunk balinra, de a csali hal nagy hátránya, hogy a horgon nem sokáig él.

Bodorka: Ellenállóbb, mint a küsz, és jobban bírja az úszós, illetve a mártogató horgászatot.

Vörösszárnyú keszeg: Igazi csukázócsali! Élénk színe és kiváló ellenálló képessége teszi értékessé, talán csak a kárászok múlják felül. A nagyobb vízmélységet is jól bírják, ezért harcsára is kiváló csali.

Naphal: Sokak szerint csodákra képes, ha süllőt szeretnénk fogni, de ha túlzottan nagy, szúrós háta meggátolhatja a kisebb ragadozó halak horogra akasztását. Külföldön – élénk színe miatt – az aranyhalat is használják.

Plusz egy tipp: A csalihalat legjobb csalihalas kannában gyűjteni, de ne zsúfoljunk össze sok halat, nehogy oxigénhiány lépjen fel, s az állatok pusztulásához vezessen. A kannát tartsuk vízben, hogy a vízcsere folyamatos legyen.
Téli időszakban, amikor nehéz csalihalhoz jutni, otthon is tarthatunk, nagyobb mennyiség élve tartásához azonban gondoskodnunk kell az edény szellőztetéséről.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.