Legyen büdös a kukorica!

Erősebb tűrőképességűeknek ajánljuk ezt az „etetőlakoma„ elkészítési módszert az eredményesebb halfogáshoz. A végeredmény hatásos, de az odáig vezető út meglehetősen rögös.

Manapság egyre nagyobb jelentőséggel bír az etetés. Ahogy a mai tinédzserek, úgy a halak is egyre inkább elkényelmesednek, sőt egyre válogatósabbakká is válnak. Néha már nem jó a sima kukorica, fittyet hánynak a mezei búzára, hozzá sem szagolnak a vízbe öntött takarmányokhoz. Éppen ezért most annak jártunk utána, hogyan érdemes előkészíteni, beáztatni, erjeszteni a különféle kukoricákat, búzákat, hogy aztán az etetés helyszínén meghozzák a kívánt sikert.

Kezdeti lépések

A kukoricát vagy búzát megmossuk, tiszta, langyos vízzel felengedjük egy jól záródó vödörben. Hozzáadunk némi cukrot, de elég egykanálnyi is, hogy az erjesztő baktériumoknak legyen induló táptalajuk, majd – mint a legjobb receptkönyvekben – ízlés szerint élőflórás kefírt, sörélesztő tablettát vagy akár egy pocsékabb minőségű dobozos sört is hozzáönthetünk. Valamennyitől más lesz a zamata, ezért ki kell próbálni, a különböző helyeken melyiket szeretik a halak. Ismerünk olyan horgászt, aki még egy „sárgát” is beleereszt a vödörbe, mert a régi hagyományok szerint – állítólag – csodás hatása van.

Erjesztés

A fő attrakció ezt követően jön. Egy hétig lefedve állni hagyjuk meleg, de nem napsütéses helyen. Aki nem bírja a szagokat, ne nyitogassa naponta ellenőrizni, az érzékenyebbek akár a taccsot is kidobhatják… A kukorica kellően kemény marad egy hét után is, ellenben a búza megpuhul, ezért utóbbit horogra már nem lehet tenni, kizárólag etetésre használjuk. A végeredmény hatásos lesz, a pontyok és keszegek sem kerülik el a horgot.

 

A megfelelő zamat eléréséhez megfelelő gusztus szükséges
Fotó: shutterstock

 

Végeredmény

Az elkészült, etetésre szánt kukorica és búza az esetek többségében meghozza a kapást. S hogy miért jobb, mint a sima kukorica? Mert intenzívebb az illata. De! Nem szabad túlerjeszteni sem, mert az már tényleg riasztó, s előfordulhat, hogy a halak is undorodnak tőle.

 

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.