Bátran bringázzanak a ducik is!

Vállald magad, és elsősorban ne azért sportolj, hogy fogyj, hanem azért, hogy jól érezd magad a bőrödben. Ezt üzeni két duci bringás kisfilmje, amely március végén került fel a YouTube-ra.

A legtöbb szabadidősportot általában vékony, sportos nőkkel és férfiakkal népszerűsítik, „természetesen” a kerékpározás sem kivétel. Ezzel a sztereotípiával szeretne leszámolni a YouTube-ra is felkerült csaknem negyedórás film.

„Kailey Kornhauser vagyok, PHD-hallgató, bringás és duci” – mutatkozik be mindjárt az elején a kisfilm egyik főszereplője, aki az Instagramon ismerkedett meg Marley Bonskyval. Beszélgetni kezdtek, és gyorsan megtalálták a közös témát, sőt arra is gyorsan rájöttek, hogy a ducibb bringásokkal igazából senki sem foglalkozik. Ha úgy tetszik, egyfajta piaci rést találtak. A filmben 100 km-es túrának vágnak neki együtt, és mint mondják, ahhoz, hogy jó bringás legyél, nem a gyorsaság a legfontosabb, hanem azt, hogy szeresd a kerékpározást. Ezzel persze lehet vitatkozni, de az is egyértelmű, hogy a kisfilm célja elsősorban az önbizalom növelése.

A mondandó lényege nagyjából annyi, hogy mindegy, kinek milyen a testalkata, nyugodtan sportoljon, ne azzal foglalkozzon, hogy mások mit gondolnak róla.

„Az emberek általában mindenféle negatív fogalmat társítanak a duci szóhoz. Azt gondolják, hogy a kövér emberek lusták és csúnyák, pedig ez csak egy szó, amellyel leírjuk, hogy nézünk ki” – mondja Marley Bonsky. Az igazsághoz hozzátartozik, ők sem élvezték mindig ennyire a sportolást. Sőt. Kailey Kornhauser először azért kezdett bringázni, mert le akart fogyni, így sanyargatta magát. Idővel azonban belátta, hogy hiába eszik keveset, és hiába szenved a nyeregben, sosem lesz annyira vékony, mint szeretné. Majd feltette magának a kérdést, hogy miért is szeretne vékony lenni, végül épp a kerékpározás segített neki, hogy elfogadja magát olyannak, amilyen.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.