TdB: amit tilos otthon hagyni

Senkit se ijesszen meg az eső, akkor is megtartják a tókerülő biciklitúrát, ha rossz idő lesz, de nem árt felkészülni minden lehetőségre.

Szombaton mintegy háromezer kerékpáros vág neki a Tour de Balatonnak, amiről a neve alapján azt gondolhatnák sokan, hogy verseny, ez azonban sokkal inkább túra. Az eseményről korábban részletesen írtunk, például azt is, hogy a nevezni már nem lehet a telt ház miatt, de a résztvevőknek fontos tudniuk, mit vigyenek magukkal.

  1. Esőkabátot

Az előrejelzés a hét közepén nem mond még biztosat, de könnyen előfordulhat zuhé, főleg a Balaton környékén – itt akár ragyogó napsütésből is jöhet három percig tartó, de az elázáshoz bőven elegendő égi áldás. Az eső nem akadály, mindenképp lesz tókerülés!

  1. Napszemüveget

Nem, ez nem a divatról szól, hanem a bogarakról és a napsütésről…

  1. Tartalék kerékbelsőt

A szervizkocsi a mezőny végén halad, a rajtszám mellett lesz a telefonszám, amelyen segítséget lehet kérni, de aki ért hozzá egy kicsit, jóval gyorsabban kicseréli maga a belsőt defekt esetén.

  1. Enni- és innivalót

A nevezési díj tartalmazza a frissítőpontokon való tápanyagpótlást, de ilyen standok csak húsz-harminc kilométerenként lesznek.

  1. Biciklilámpát

A leghosszabb, 206 kilométeres távot választó bicajosok várhatóan szürkület után érnek vissza Siófokra, nekik kötelező a lámpa.

A Tour de Balaton nem verseny, ezért útlezárás és vonatzár sem lesz az útvonalán, így a KRESZ szabályait mindenkinek kötelezően be kell tartania!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.