Így válasszuk ki a megfelelő nyerget a kerékpárunkra

Az ideális nyereg megtalálása kimondottan nehéz feladat, de néhány alapvető szabály betartása közel visz a megoldáshoz. Vehetünk ezer, de akár több százezer forintért is nyerget.

Rövid távon általában csak a nagyon rossz nyereg élménye hagy nyomot bennünk, de aki nem alkalmi bicajosnak készül, annak érdemes időt fordítania a megfelelő ülés megtalálására. Kezdőként talán nem is sejti az ember, hogy hányféle közül válogathat. A teljesség igénye nélkül: van női, férfi, unisex, keskeny, széles, versenyzőknek és túrázóknak való is. Szóval, tegyünk kicsit rendet a témában.

Az a kiindulópont, hogy tökéletes nincs, hiszen a fenék formája és mérete abszolút egyedi, miként a nyergekkel szemben támasztott igény is.

Biciklizés közben a testsúly legtöbbször három pontra nehezedik: a kezünkkel a kormányon, a lábunkkal a pedálon, míg az ülepünkkel a nyergen támaszkodunk. Az eloszlás a bicikli fajtájától függ, vagyis logikus, a nyeregválasztást is meghatározza a kerékpár típusa. Hogy a két végletet nézzük, a városi (cruiser) bicajokon a magasított kormány és az alacsonyabb nyeregcső miatt szinte egyenes derékkal ülünk, tehát az ülepünkre támaszkodunk leginkább, ezzel szemben az országúti kerékpárokon az erőteljesen előredőlő testhelyzet miatt a kezek és a lábak „viselik a terhet”. Ebből kifolyólag logikus, hogy előbbi esetén széles, párnázott vagy akár zselézett ülés javallott, utóbbinál viszont a vékony, keményebb típus is elegendő.

Hogyan válasszunk?

Gondolhatnánk, hogy az unisex nyereg mindent tud, csakhogy ez nem feltétlenül igaz: kicsit a férfiaknak, kicsit a nőknek is kedvez, de mindkét nemnek nem lehet tökéletes egyszerre, így csak akkor ajánlott, ha például egyetlen biciklit használ a család felváltva. Ennek az anatómiai különbség az oka – a nőknek szélesebb a medencéjük, és az ülőcsonti gumók között nagyobb a távolság, ezért a nekik szánt nyergek szélesebbek és rövidebbek, a férfiaknak kifejlesztettek ellenben keskenyebbek és hosszabbak.

Széles és rövid a hölgyeknek szánt nyereg

A leírtak alapján könnyedén szűkíthetjük a kört, majd kerékpárunk típusának megállapításával léphetünk tovább. Ahogy feljebb említettük, az üléseket tekintve a kerékpárok két véglete a városi (cruiser) és az országúti típus, közte – előbbitől indulva – található a trekking (amelyről részletesen itt írtunk), a cross, az MTB, a fitness és a cyclocross. Az ülések szélessége egyenesen arányosan csökken felsőtestünk talajjal bezárt szögével: a városi nyergek általában 175 milliméternél szélesebbek (60-90 fokos szögben ülünk), a trekkingnyergek 150-175 (45-60 fok), a sportos nyergek 135-150 (25-45 fok), a versenynyergek pedig 125-135 milliméter közöttiek (0-25 fok).

A választásban a harmadik fontos tényező a pénztárcánk vastagsága, merthogy a nyereg anyaga, a beleépített extrák, illetve a konstrukció mind hozzátesz a kényelemhez és az árhoz is.

Találhatunk nyerget ezer, de kettőszázharmincezer forintért is.

Első tapintásra, esetleg ránézésre is jól felismerhető, ha rugós vagy duplarugós szerkezetű a nyereg, miként a zseléréteg is szembetűnő, ha van; a nyeregpálca tulajdonsága (az anyaga határozza meg) azonban csak használat közben mutatkozik meg. Acélból, magnéziumból, titániumból és karbonból is készítenek: az első csak rögzít, a negyedik rengeteg rezgést elnyel, a második és harmadik típus az átmenetet képezi. Nem kérdés, hogy a karbonos a legkomfortosabb, természetesen a legdrágább is, de a vastag, zselés nyergekbe ritkán szerelik, ez inkább a versenybicajokra kell, ott ugyanis szinte semmilyen puhító réteg nincs az ülésen, ezzel is minimalizálva a súlyt.

Nos, az elmélet adva van, a fenék hálás lesz, ha megtaláljuk az ideálisat – a fent leírtak alapján is érdemes keresgélni!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Úgy taktikázott, hogy ne szálljon el a pulzusa, pályacsúccsal győzött az UTH-n
Kis híján elaludt a frissítő állomáson, végül bronzérmet szerzett a 48 órás vb-n
Eszkimó hagyatékból született a harcos kajakpóló
Amit nem érdemes kihagyni: erőnléti edzések a futók számára
Hibázott, de női magyar csúcsot döntött és bronzérmet szerzett a 48 órás vb-n

Videók

Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Hegymászás

A Mount Everest máig megoldatlan százéves rejtélye
Minden férfi szerelmes volt belé, ő viszont csak a hegyekbe: az első nő a K2-n
Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.