Heti aktuális: kemény téli túra a Zemplénben, jelzetlen útvonalon

A terv négy kilométer megtétele óránként, ezért a szervező kéri, hogy kizárólag jó edzettségi állapotban lévők vegyenek részt az eseményen.

Túrázás

Január 29., szombat – Nagyhuta

Jelzetlen utakon a Zemplénben, túravezetővel. Kizárólag jó edzettségi állapotban lévők vegyenek részt a túrán, mert nagyjából 4 kilométer megtétele a terv óránként. E napon két 15 kilométeres táv közül lehet választani. Reggel 8 órától délig a Kőkapu-Áfonyás tó körüli területen vezet az útvonal, fel a Csattantyús-hegyre. Déltől szintén a Kőkapu-Áfonyás tó térségében lehet túrázni, érintve Sólyom-kőt, a Sas-bércet és a Nagy-Szarvaskőt. Részvételi díj túránként 500 forint, természetesen mindkettő teljesíthető. Jelentkezni a suhajlaci71@gmail.com e-mail címen vagy a 20/477-1929-es telefonszámon lehet.

 

Túrázás

Január 29., szombat – Budapest

Túra kívül-belül a Farkaserdőben 9 vagy 14 kilométeren. A rövidebb távon 7 és 13, míg a hosszabbon 7 és 12 óra között lehet rajtolni az újpesti atlétikai stadiontól, célba érkezés ugyanott, de mindkét esetben legkésőbb 16 óra. Részvételi díj 1500 és 1800 forint, de minden további információ stabil.sport.egyesulet@gmail.com e-mail címen vagy a 70/420-3252-es telefonszámon kapható.

 

Kajakozás

Január 29–30., szombat–vasárnap – Hévíz

Találkozó 9 óra előtt a Hévízi-tónál, majd három-négy órás evezés következik a Hévíz-patakon tavirózsák, hattyúk és vadkacsák között, a táv hozzávetőlegesen 10 kilométer, a kiszállónál forralt bor és forró tea várja a kajakosokat. A túrára korlátozott létszámban fogadják el a jelentkezéseket, a túravezetés és felszerelés bérleti díja 10 900 forint, amely a Nemzeti Park engedélyének díját is tartalmazza.

 

 

Túrázás

Január 29–30., szombat–vasárnap – Felsőtárkány

Egy év szünet után ismét Bükki kihívás 20, 30 és 45 kilométeren. A téli, éjszakai egyéni versenyen résztvevők kötelező felszerelése a turistatérkép, az elemlámpa, a tartalékelem és a mobiltelefon. A kijelölt pontokon meleg ital, étel, valamint különböző ajándékok várják a legjobban teljesítőket. Nevezési feltételek és további információ a szervező honlapján.

 

Futás

Január 30., vasárnap – Tököl

Téli terepfutóverseny a tököli parkerdő erdészháza mellett. Távok: 3.5, 8 és 16 kilométer, utóbbi kettő résztvevői 9 órakor, előbbi 11 órakor rajtolnak. Nevezési díj 6490 forint, de minden fontos információ itt megtalálható.

 

Túrázás

Január 30., vasárnap – Káptalantóti

Téli túra 20 kilométeren, helyszíni nevezés 2200, előre utalással csak 1700 forint. A rajtnál (a káptalantóti kézművespiac) kínálás, pálinka és müzliszelet várja a túrázókat, a célban pedig kedvezményes áron langalló és gulyás. A Balaton-felvidéki túrára a boszimre@gmail.com e-mail címen vagy a 70/213-3430-as telefonszámon lehet jelentkezni. Kutyával igen, babakocsival nem teljesíthető a túra.

 

Túrázás

Január 30., vasárnap – Csóványos

A cél, feljutni a csóványosi kilátóhoz 10 és 13 óra között. Az útvonal megválasztása viszont tetszőleges, akár Királyrétről a P-, esetleg Diósjenőről a Z- vagy Kemencéről szintén a Z-jelzésen keresztül. Nevezési díj 1200 forint, részletes információ az info@bthe.hu e-mail címen kapható.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.